Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Átvilágítás az Operaházban

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is vizsgálatot indíthat a Magyar Állami Operaházban feltárt több száz millió forintos hiány ügyében - jelentette be sajtótájékoztatón a Nemzeti Erőforrás Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára. Skultéty László elmondta, hogy az intézmény az ideihez képest várhatóan 820 millió forinttal nagyobb összegből gazdálkodhat 2011-ben, a hiány fedezésére.

A szervezeti és működési szabályzat igazgatói utasításokkal történő felülbírálata, a számlarend be nem tartása, a közbeszerződési törvény kijátszása és az egyes produkciókhoz tartozó költségvetés többszörös túllépése vezetett ahhoz a több száz millió forintos hiányhoz, amelyet az Operaház pénzügyeit átvilágító bizottság szeptember óta feltárt az intézménynél.

Hardy F. Gábor, az átvilágító bizottság elnöke elmondta, hogy már a jogelőd Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007-ben és 2008-ban is tárt fel szabálytalanságokat és jogalap nélküli kifizetéseket, ezekkel kapcsolatban az Operaház korábbi vezetése semmilyen intézkedést nem vitt véghez. Konkrét esetet említve a bizottság elnöke beszámolt a Budapesti Operabarát Alapítvánnyal kapcsolatos kifizetésekről, amely közhasznú alapítvány létére mégis éves szinten 100 milliós nagyságrendben kapott megbízásokat, ezzel az Operaház 1700 beszállítója közül a második legnagyobbnak számított.

Horváth Ádám miniszteri biztos megfogalmazása szerint a művészet és a gazdaság nem találkozott az Operaházban.

Skultéty László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a pazarló gazdálkodás mellett az Operaházat és az előző kormány 900 millió forintos költségvetési megvonása is sújtotta. A bevételi hiányt ellensúlyozandó a költségvetési tervezet szerint az előző évhez képest 820 millió forinttal nagyobb összegből, több mint 5,6 milliárd forintból gazdálkodhat 2011-ben az Operaház. Az államtitkár szerint a minisztérium javasolni fogja, hogy az esetleges jogi következményekre való tekintettel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is folytasson vizsgálatot az ügyben.

A várhatóan két-három hónap múlva lezáruló vizsgálatokat követő időszakról szólva Horváth Ádám elmondta, négy opera- és két balettbemutatót terveznek a jövő évadra, ezek között szerepel Verdi Simon Boccanegra című operája, Wagner A Rajna kincse című műve, Richard Strauss Arabellája és Mozart Don Giovannija.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×