Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Kilencvenhétezer boldog ifjú: nyilvánosak a felvételi ponthatárok

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a felvi.hu portálon, ezzel mintegy 140 ezer jelentkező továbbtanulásáról született döntés. Első körben mintegy 97 ezren nyertek felvételt.

 A felsőoktatási intézménybe való bejutáshoz az idén sem kellett sehol a maximális 480 pontot elérni. A legmagasabb pontszám 462 volt, ennyivel juthattak be a hallgatók a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakára.

A második legmagasabb ponthatár ugyanitt a nemzetközi tanulmányok szakon volt, ide 461 ponttal lehetett bekerülni - közölte az Oktatási Hivatal elnöke. Bakonyi László elmondta, hogy magasak voltak a ponthatárok az orvosi képzésben is, intézménytől függően 418 és 434 pont közötti eredményt kellett elérni a bejutáshoz.

A jogászképzésben 409 és 426 pont közöttiek a pontszámok az államilag finanszírozott képzésben. Az orvosi karokon tavalyhoz képest csökkent a felvételi pontszám és több hallgatót vettek fel, míg a jogi karokon a ponthatárok nagyjából hasonlóak az előző évihez, az ide felvettek száma pedig csökkent.

A szintén közkedvelt kommunikáció szakra 401-452 pontot kellett elérniük a tanulóknak ahhoz, hogy felvegyék őket valamelyik egyetemre, főiskolára. Az idén mintegy 140 ezren jelentkeztek egyetemekre és főiskolákra, a tavalyi 127.500-zal szemben, és közülük első körben mintegy 97 ezren kerültek be az intézményekbe, ezen belül államilag finanszírozott képzésre 56 ezren.

Bakonyi László elmondta: az államilag finanszírozott alapképzés, egységes osztatlan képzés és felsőfokú szakképzés 56 ezres keretszámát gyakorlatilag betöltötték, míg a mesterképzésre az idén "sokkal több jelentkezőt" vettek fel, mint tavaly: a 19.600-as keretlétszámot csaknem 14 ezer hallgatóval "töltötték fel".

Az, aki a csütörtök este nyilvánosságra hozott pontszámok alapján nem kerül be egyik felsőoktatási intézménybe sem, augusztus 10-ig jelentkezhet pótfelvételire, erről részletes információkat a felvi.hu portálon lehet majd olvasni. Azt már most lehet tudni, hogy az intézmények több száz képzést hirdetnek meg - mondta a hivatal elnöke. Az idén kizárólag költségtérítéses képzésre lehet pótfelvételizni, egy tanuló pedig egyetlen felsőoktatási intézménybe és egyetlen képzésre adhatja be a szükséges papírokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×