Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Suchman: a szerződések szerint haladnak az EKF-beruházások

A kivitelezési szerződések szerint haladnak a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program nagyberuházásai, de a Tudásközpontnál egy hónapos előteljesítést is regisztráltak - közölte a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Suchman Tamás kormánybiztos.

Az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos a szerdai kormányülésre készített jelentését ismertetve hangsúlyozta: "mióta a támogatási szerződések aláírásra kerültek, a kivitelezési szerződések megszülettek, egyetlen nap késés sincs" az EKF-projektben.

Suchman Tamás felidézte: három éve konkrét tervek szerint kezdődött Pécs kulturális infrastruktúrájának fejlesztése, és bár a kulturális főváros programjait ezen beruházások nélkül is meg lehetne rendezni, a 34,2 milliárd forint összértékben megvalósuló fejlesztések tovább növelik a baranyai település vonzerejét.

Már ebben az évben átadtak kilenc közteret, melyek számos programnak adnak majd helyet 2010-ben - ismertette az eddigi eredményeket a kormánybiztos. Mint hozzátette, a Tudásközpont építésénél elért előteljesítésnek köszönhetően - amennyiben az időjárás ezt megengedi - pénteken felkerülhet a bokréta az épület tetejére.

Pécs készen lesz a kulturális fővárosi szerep betöltésére, és 2010. január 10-től színvonalas programokkal várja Európát - hangsúlyozta Suchman Tamás.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×