Infostart.hu
eur:
392.65
usd:
342.33
bux:
121684.88
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Két nap alatt 4,4 millió dollárt hozott a Jackson-film

Rekordok ugyan nem dőltek, de tekintélyes, 4,4 millió dolláros (817 millió forintos) bevétellel zárták a This Is It című Michael Jackson-film első két vetítési napját az észak-amerikai piacon - számolt be a Variety online kiadása.

A sztároktól hemzsegő Los Angeles-i premiert követő kedd esti vetítések 2,2 millió dolláros (408 millió forintos) jegyeladását bíztatónak értékelte a filmet forgalmazó Columbia Pictures. A szakértők szerint a hét végi észak-amerikai bevétel összege átlépheti a 30 millió dollárt. A produkciót a kritikusok zöme a sztárról való méltó megemlékezésként fogadta.

"Ez a film azzal a céllal készült, hogy bemutassuk a rajongóknak, mi is volt Michael álma erről a show-ról" - idézte a filmet rendező Kenny Ortegát a Variety.com.

A This Is It produkciót a tervek szerint két hétig tartják a mozik műsorán, jövőre pedig DVD-n is megjelenik. Szerdától a világ 99 országában - köztük Magyarországon - kezdték forgalmazni, a hét végétől már 110 ország filmszínházaiban lesz látható.

A mintegy kétórás Jackson-film a Sony műhelyéből került ki. A stúdió 60 millió dollárt fizetett egy koncertszervező cégnek azért a mintegy száz órányi felvételért, ami Jackson próbáiról készült a halála előtti hetekben. A popsztár nagyszabású londoni koncertsorozattal akart visszatérni a zenei színpadra, ám június 25-én tragikus hirtelenséggel elhunyt, a túladagolt altatók és nyugtatók miatt.

Címlapról ajánljuk
Azonnali segítség a tejágazatnak – Bejelentések Gulyás Gergelytől, percről percre

Azonnali segítség a tejágazatnak – Bejelentések Gulyás Gergelytől, percről percre

Három ukrán állampolgárt kitiltottak Magyarországról. Meghosszabbították a nemzeti petíció kitöltési időablakát. Az EU-csúccsal párhuzamosa Kormányinfó is zajlik, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő adott tájékoztatást a hétközi kormányülés friss elhatározásairól, ezt követően újságírói kérdésekre is válaszoltak, így arra is, hogy lesz-e tankolásmennyiségi korlátozás.

Orbán Viktor az EU-csúcson: Magyarországnak megvannak a saját eszközei, de nekünk európai megoldásokra is szükségünk van

Röviden válaszolt arra a felvetésre is, hogy vitázik-e Magyar Péterrel a magyarországi választási kampányhajrában.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×