Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Elhunyt Norman Mailer amerikai író

Nyolcvannégy éves korában veseelégtelenségben elhunyt Norman Mailer amerikai író.

A regényíró, újságíró, forgatókönyvíró és rendező Norman Mailer pályafutása során kétszer kapott Pulitzer-díjat, és elnyerte az amerikai könyves szakma legrangosabb elismerését, a National Book Awardot is.

Mailer a Meztelenek és holtak című, 1948-ban megjelent II. világháborús regényével lett világhírű író.

Mailer 1923. január 31-én született a New Jersey állambeli Long Branchban. Brooklynban nevelkedett.

A középiskola elvégzése után, 1939-ben a Harvardon folytatta tanulmányait. 1943-ban repülőmérnökként diplomázott.

Már egyetemi évei alatt írni kezdett, első novellája 1941-ben jelent meg a Story magazinban. 1944-ben behívták katonának, és részt vett a csendes-óceáni harcokban.

A Meztelenek és holtakat követő regényei már nem voltak olyan sikeresek, így inkább az újságírással kezdett foglalkozni, és ebben a műfajban az ötvenes évek közepétől egyre nagyobb elismertségre tett szert. Radikális publicisztikájában támadta a hivatalos politikát, szót emelt az emberi jogokért, a liberális eszmevilágért.

Az 1970-es években számos, a széles olvasóközönséget érdeklő témával foglalkozott. Könyvet írt a holdraszállásról, megírta Marilyn Monroe életrajzát, feldogozta Muhammad Ali és George Foreman egyik összecsapását. A The Prisoner of Sex (A szex rabja) című írásában a női emancipáció kérdését tárgyalta.

1979-ben jelent meg az újabb nagy sikert meghozó tényregénye, A hóhér dala, melyben egy kivégzett gyilkos, Gary Gilmore igaz történetét írta meg.

1983-ban jelent meg az ókori Egyiptomban játszódó Ancient Evenings (Ókori esték) című regénye. A nyolcvanas években Mailer visszatért a film világába. Az 1984-es A kemény fiúk nem táncolnak című thrilleréből saját maga rendezett filmet.

1992-es Harlot's Ghost című kötetében a CIA történetét dolgozta fel. Miközben ehhez gyűjtötte az anyagokat, addig ismeretlen dokumentumokat talált Kennedy gyilkosáról, Lee Harvey Oswaldról. Ezek alapján írta meg az Oswald meséit 1995-ben.

1997-ben jelent meg A fiú evangéliuma című regénye. Legújabb műve a Várkastély a vadonban, amely 2007-ben jelent meg.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 24. 21:05
×
×