Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
316.69
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kezdődik a filmszemle

Kedden kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban a 37. Magyar Filmszemle. A versenyprogramban 24 nagyjátékfilm, 28 kísérleti és kisjátékfilm, 39 dokumentum- és 12 tudományos-ismeretterjesztő film szerepel.

A kedd esti megnyitón életműdíjat adományoznak a január 19-én, 84 éves korában elhunyt Agárdy Gábor színművésznek, a Nemzet Színészének, továbbá Dargay Attila animációs filmrendezőnek, György István filmrendezőnek és Szalontai Árpádné naplóvezetőnek.

A szemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitja meg. A Móricz Zsigmond azonos című regényéből készült alkotást a nyitó ünnepségen vetítik.

A szervezők szerint azt nem tudni, hogy Szabó István megjelenik-e a filmszelme megnyitóján, filmje premierjén.

Az Oscar-díjas művészről a napokban derült ki, hogy fiatal korában ügynökként jelentéseket írt a belső reakció elhárítását végző osztálynak.

A mustra költségvetése mintegy 150 millió forint; a két főszervező a Magyar Filmművészek Szövetsége és a Magyar Mozgókép Közalapítvány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×