A Reuters jelentése szerint Pakisztán – a hivatalos diplomáciai semlegessége ellenére – a színfalak mögött egy komoly, harcképes katonai kontingenst (mintegy 8000 katonát, egy JF-17-es vadászgép-századot, drónokat és egy kínai HQ-9-es légvédelmi rendszert) telepített Szaúd-Arábiába, hogy támogassa a királyságot védelmét az iráni csapásokkal szemben.

Az információkat a hírügynökségnek három biztonsági tisztviselő és két kormányzati forrás erősítette meg. Mindannyian jelentős, harcképes erőként írták le az áttelepített egységek összességét. Hivatalos pakisztáni vagy szaúdi reakció egyelőre nem érkezett a hírre.

Pakisztán a háború kitörése óta rendkívül óvatos katonai doktrínát követ: hivatalosan katonailag semleges maradt, és közvetlenül nem vett részt sem az Irán, sem az USA–Izrael tengely elleni hadműveletekben. Ugyanakkor a konfliktus közvetlen fizikai közelsége és gazdasági hatásai miatt a pakisztáni fegyveres erőknek több komoly védelmi, biztosítási és logisztikai lépést kellett tenniük:

1. Haditengerészeti mozgósítás, az „Operation Muhafiz-ul-Bahr”: Miután februárban kitört a konfliktus, Irán lezárta a Hormuzi-szorost és csapásokat mért a öböl-menti infrastruktúrára, Pakisztán súlyos üzemanyagválságba sodródott, mivel olajimportjának 90 százaléka ebből a régióból származik. Ezért március 9-én elindította a „tenger védelmezője” nevű műveletet, mellyel szigorú védelmi céllal hadihajókat vezényelt az Arab-tengerre és az Ománi-öbölbe, hogy fegyveres kíséretet biztosítsanak a pakisztáni kereskedelmi hajóknak és olajszállító tankereknek.
2. Biztonsági mozgósítás: bár Pakisztán nem bocsátkozott légi harcokba, a Pakisztáni Légierő (PAF) kulcsszerepet kapott a törékeny tűzszüneti tárgyalások biztosításában.
3. Határvédelem: a pakisztáni–iráni határt pakisztáni szárazföldi erők védik, különösen mióta a háború káoszát kihasználva különböző fegyveres és szeparatista csoportok átszivárogva szabotázsakciókat indítottak és gázvezetékeket robbantottak fel.
4. Szaúd-Arábia melletti elvi és védelmi kiállás: Pakisztán 2025 őszén kölcsönös védelmi megállapodást írt alá Szaúd-Arábiával. Amikor Irán rakétacsapásokat mért szaúdi petrolkémiai üzemekre, Shehbaz Sharif miniszterelnök Rijádba utazott, és biztosította a szaúdi vezetést Pakisztán szolidaritásáról. A pakisztáni hadsereg azonban világossá tette, hogy ez a megállapodás nem jelent automatikus katonai beavatkozást, így nem is küldtek csapatokat a szaúdiak megsegítésére, elkerülve a közvetlen háborús eszkalációt Iránnal.

Ez utóbbiban történhetett változás a Reuters szerint. A fenti védelmi paktum ugyanis kimondja, hogy „bármelyik fél elleni agresszió a másik fél elleni agressziónak minősül” (ez hasonló a NATO alapító szerződésének 5. cikkelyéhez). Az értesülés alapján Pakisztán korábban a szaúdi energia-infrastruktúrát ért támadás után már küldhetett vadászgépeket a szomszédos ország megsegítésére.

Felmerülhet a kérdés, hogy Pakisztán miért tett mégis katonai jellegű lépéseket, ha közvetítőként igyekszik semleges maradni. Irán és Szaúd-Arábia katonai-védelmi együttműködése évtizedekre nyúlik vissza.

Szaúd-Arábia jelentős anyagi támogatást nyújtott például a pakisztáni atomprogram fejlesztéséhez az 1970-es és 80-as években. Cserébe Rijád elvárta, hogy Pakisztán atomhatalomként szükség esetén kiterjessze rá a „nukleáris ernyőjét”.

Bár a pakisztáni védelmi miniszter korábban igyekezett finomítani ezeken a kijelentéseken, a szaúdiak a pakisztáni haderőt tekintik a végső biztonsági garanciának.

Szintén a Reuters számolt be arról, hogy Pakisztán megosztotta az Egyesült Államokkal Irán felülvizsgált javaslatát a közel-keleti konfliktus megszüntetésére. Az erről beszámoló pakisztáni forrás szerint nincs sok idő arra, hogy áthidalják a még meglévő nézetkülönbségeket, amit viszont különösen nehézzé tesz, hogy

mindkét ország „folyamatosan változtatja a céljait”.

Eszmail Bagai, az iráni külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy Teherán nézeteit „pakisztáni közvetítőn keresztül” juttatták el az amerikaiakhoz.