Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas Alapítvány elnöke.

„Takács Csaba azok közé tartozott, akik tudták: közösséget építeni nem egyetlen nagy pillanatban kell, hanem ezer apró, fáradságos döntésben. Szervezetet épített, embereket kapcsolt össze, vitákat simított el, reményt tartott életben. Sokszor csendben dolgozott, de munkájának hangja messzire hallatszott. Olyan ember volt, aki nem maga elé, hanem maga mellé hívta az embereket” – méltatta egykori alapítóját és vezető tisztségviselőjét az RMDSZ.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Facebook-bejegyzésében azt írta: személyesen is sokat köszönhet Takács Csabának.

„A mentorom volt, a legnagyobb harcos, akitől tanulhattam, a leghűségesebb barát. Ez a szív sokszor dobbant értünk. Dobbant helyettünk is, amikor elfáradtunk. És dobognia kell tovább bennünk, mert sok munka vár még erre a közösségre. Amit ő elkezdett, azt folytatnunk kell” – fogalmazott Kelemen Hunor.

A műszaki végzettségű, az RMDSZ alapító nemzedékéhez tartozó Takács Csabát 1990-ben és 1992-ben a szövetség Hunyad megyei jelöltlistájáról választották a bukaresti képviselőház tagjává, második parlamenti mandátumáról azonban 1994-ben lemondott, mert 1993 februárjában, a szövetség élére frissen megválasztott Markó Béla javaslatára megválasztották az RMDSZ ügyvezető elnökévé.

Takács Csaba 2007-ig állt a szövetség kolozsvári székhelyű ügyvezető elnökségének élén, 1998 óta pedig a magyar közöségnek szánt támogatásokat kezelő Communitas alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségét töltötte be.

A RMDSZ tavalyi, 17. kongresszusán, a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő szövetség 70. születésnapja alkalmával köszöntötte egykori ügyvezető elnökét. A perceken át tartó tapsot a Maszol hírportálnak adott interjújában Takács Csaba annak a következetességnek, szigornak segítőkészségnek tulajdonította, amellyel a háttérből támogatta a közösség szolgálatába állt társai munkáját.

„Én az RMDSZ-ben a munkámat mindig úgy végezem, hogy nem kívántam színpadi szereplőként részt venni, inkább arra gondoltam, hogy mindenki, aki színpadra lép, a legjobbat nyújtsa és a legjobb körülmények között tudja végezni a munkáját” – összegezte az RMDSZ volt ügyvezető elnöke.

Takács Csabát az RMDSZ saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, milyen lehetőségeket teremthetnek az energiapiacot felforgató folyamatok, és mik azok az energetikai és nyersanyagpiaci befektetések, amikben még komoly potenciál lehet. A konferencián Magyarország vezető befektetési szakemberei és ismert milliárdos üzletemberek is konkrét ötleteket hoznak, a részvényektől és állampapíroktól az energián és nyersanyagokon át egészen a bitcoinig és az ingatlanig. A konferencián van lehetőség az ingyenes részvételre, a program itt érhető el, a regisztráció pedig itt. Portfolio Signature előfizetők díjmentesen vehetnek részt az eseményen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×