Donald Trump utasítására az Indiai-óceánon járőröző USS Abraham Lincoln (CVN-72) repülőgép-hordozó harccsoportjának támogatására a USS Gerald R. Ford – a világ legnagyobb anyahajója – is elindult a Karib-térségből a Közel-Kelet felé. Erre válaszul Teherán teljes harckészültségbe helyezte az iráni hadiflotta valamennyi Ghadir-osztályú mini-búvárhajóját.

A 20-23 darabból álló flottilla – a pontos szám hadititok – nem lenne képes arra, hogy nyílt ütközetekben csapjon össze a sokkal erősebb amerikai hadihajókkal, de nem is ez a feladata.

A kis méretű merülő hajókat arra tervezték, hogy kihasználva a Perzsa-öböl sajátos földrajzi adottságait, a partok közelében ólálkodva, lesből támadjanak.

Ez a terület ugyanis jelentősen eltér a nyílt tengerektől. A fenék rendkívül tagolt, tele van kiemelkedésekkel és mélyedésekkel. Ezek között számos veszélyes tengeráramlás alakul ki, amelyek tovább nehezítik a vízalatti járművek mozgását. Hagyományos méretű tengeralattjárók számára ez a térség rendkívül kockázatos. Viszont a kicsi és mozgékony törpe-tengeralattjárók remekül elboldogulnak ebben a környezetben és a völgyek, meredélyek között lavírozva lesből csaphatnak le az ellenségre, majd a támadást követően gyorsan odébb állhatnak.

Ráadásul a felderítésüket az is nehezíti, hogy a Perzsa-öböl sótartalma eléggé változó, így a tengervíz egyes helyeken rosszabbul vezeti a hangot. Márpedig a búvárhajókat hangradarral szokás keresni. Ez a berendezés éles, pengő hangot bocsát ki, majd mikrofonjával figyeli, hogy milyen irányból, mekkora távolságból verődik vissza a jel. Csakhogy a tagolt tengerfenéken a rengeteg szikla, kisebb-nagyobb domb ugyanúgy visszasugározza a hangot, mint egy tengeralattjáró. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ez a világ egyik legforgalmasabb vízi útja, ahol a rengeteg hajó propellere hatalmas zajt csap a víz alatt.

Az iráni haditengerészet tudatosan választotta a kis méretű, de kiválóan manőverező törpe-tengeralattjárókat. Az első típust még teljesen saját erőből akarták létrehozni az 1980-as évek végén, de nem jártak sikerrel. Ekkor Észak-Koreához fordultak és vásároltak legalább egy, Yono-osztályú mini-búvárhajót. Valószínűleg a jármű terveit is megszerezték, mert ezt követően viszonylag gyorsan megépítették a saját, Ghadir-osztályú járműveiket.

Az eredeti koreai merülőhajóknál valamivel nagyobb, 29 méter hosszú, a víz színén 117, míg alámerülve 125 tonna vízkiszorítású tengeralattjárón hétfős legénység szolgál.

A búvárnaszádot a felszínen dízelmotor hajtja nem túl nagy, 10 csomós (19km/h) sebességgel, a víz alatt pedig egy villanygép mozgatja még ennél is lassabb, legfeljebb 8 csomós (15 km/h) tempóval. De ez bőven elég ahhoz, hogy a tenger aljából kiemelkedő ormokat kerülgessék, vagy bemanőverezzék magukat az egyik vízalatti hasadékba.

Iranian TV made an adorable animation about a plucky Ghadir-class submarine sinking an entire US carrier group. I'm sorry, but this is great.
Via @MEMRIReports https://t.co/Hcmf7hHl2S #Iran #PersianGulf #Submarine #USNavy pic.twitter.com/OUg21VFTV4

— @ianjkeddie.bsky.social Ian Keddie ?? (@IanJKeddie) February 6, 2019

A hajócska fegyverzete is kimondottan a gerilla hadviseléshez idomul. Mindössze két darab, 533 milliméteres vetőcsöve van, ám ebből akár a Hoot típusú, szuper-torpedót is indíthatja, aminek félelmetes, 360 kilométeres az óránkénti sebessége. Ez elől szinte lehetetlen kitérnie egy normális méretű hadihajónak, főleg nem egy hatalmas repülőgép-hordozónak. De az iráni hadmérnökök nem elégedtek meg ennyivel, és a Ghadir-osztályhoz integrálták a Nasr-1, majd annak korszerűbb változatát, a Jask-2 hajók elleni szárnyas rakétákat. Mindkettőnek nagyjából 35 kilométer a hatótávolsága és 150 kilós robbanótöltetet hordoznak.

A kicsi és lassú iráni búvárnaszádok bár technikailag messze elmaradnak a nyugati hadiflották merülő hajóitól, azért még sem szabad alábecsülni a képességeiket. Ahogy Ryan Ramsey fregattkapitány, a brit HMS Turbulent atom-tengeralattjáró korábbi parancsnoka nyilatkozta a The News-nak: „A Ghadir-osztály hajói meglehetősen aprók, ám van elég torpedójuk ahhoz, hogy jó néhány hajót a tenger fenekére küldjenek.”

Ezzel teljesen egybecseng az amerikai Daniel Dolan fregattkapitány véleménye, aki szerint ezek a törpe-tengeralattjárók tökéletesen alkalmasak a gerilla hadviselésre: lesben állva várják, hogy lecsaphassanak a célpontjukra. Bár viszonylag sebezhetőek, de az elvesztésük jóval kisebb kárt jelent, mint egy sok milliárd dolláros anyahajó elsüllyedése, vagy akárcsak megrongálódása is. „Kicsik, de halálos fenyegetést jelentenek” – hangsúlyozta az amerikai flotta tisztje.

Az Army Recognition című szaklap ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy a Ghadir-osztály hajóinak nem kell hagyományos tengeri ütközetben legyőzniük egy repülőgép-hordozó harccsoportot ahhoz, hogy stratégiailag hatékonyak legyenek. Elég, ha veszélyessé teszik a hadműveleti területet. Ezzel máris arra kényszerítik az ellenséget, hogy sokkal nagyobb erőket különítsen el a saját, támadó kötelékinek védelmére. Mindeközben lassabban, körültekintőbben tud csak mozogni és rákényszerül, hogy elkerülje a különösen kockázatos térségeket. Így viszont jelentősen beszűkülhetnek egy hadművelet lehetőségei, arról nem is beszélve, hogy a rendkívül drága hajók elvesztésének kockázata miatt akár teljesen értelmetlenné válhat az egész offenzíva.

Irán pedig éppen ezt akarja elérni a maga viszonylag szerény anyagi eszközeivel.