Alig két hónappal a legvéresebb franciaországi terrortámadásokat követően, 2016 januárjában a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS), a Francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet (Inserm) és a Párizs 1 Panthéon-Sorbonne egyetem együttműködésében egy 12 évre tervezett, nagyszabású kutatássorozatot indítottak el történészek, szociológusok, politológusok, neurológusok és pszichológusok bevonásával. A November 13. elnevezésű program célja annak megértése, hogyan alakul ki egy traumatikus eseménysorozat kollektív emlékezete egy társadalomban, és az hogyan befolyásolja a túlélők egyéni emlékezetét, azaz hogyan változik egy tragikus emlék az idő múlásával.

A 20 millió eurós költségvetésű francia kutatási program keretében eddig tíz tanulmány és 27 doktori disszertáció született a társadalomtudományok, illetve az idegtudomány területén.

A kutatás egyik legambiciózusabb része a normandiai Caen egyetemén végzett, Remember elnevezésű agyi képalkotó tanulmány, amelynek célja a merényletek agyi és pszichológiai hatásainak vizsgálata. Ehhez a terrortámadások ezer túlélője, szemtanúja, beavatkozó rendőrök és mentősök, valamint az áldozatok hozzátartozói osztották meg egyéni történeteiket kamerák előtt, három alkalommal - 2016-ban, 2018-ban és 2021-ben -, lehetővé téve a kutatók számára, hogy megfigyeljék, hogyan változtak az emlékeik az idők során. Az elmúlt évtizedben 4700 órányi felvételt rögzítettek, s a kutatássorozat zárásaként az önkéntes résztvevőket még 2026-ban is a kamerák elé ültetik a szakemberek.

A világon egyedülálló kutatáshoz az érintettek jelentős számban jelentkeztek, s annak ellenére, hogy a traumatikus pillanat felidézése eleinte nehéz volt, az önkéntesek több mint nyolcvan százaléka továbbra is részt vesz a vizsgálatokban.

„Az érintettek úgy érzik, hogy a tudománynak valóban szüksége van rájuk. Ez egyben lehetőség arra is, hogy a társadalmi hasznosság révén visszataláljanak önmagukhoz” – mondta Philippe Duperron, a túlélőket képviselő egyik egyesület, a 13onze15 elnöke, aki 30 éves fiát, Thomas-t vesztette el a párizsi Bataclan koncertterem elleni támadásban.

A résztvevők egy része számára a folyamatnak egyértelműen terápiás hatása van. A Bataclan koncertteremben történt lövöldözés egyik túlélője elmondta: „Mielőtt jelentkeztem ebbe a kutatásba, folyamatosan azt éreztem, hogy meg kellene osztanom a történetemet. Amikor először mondhattam el a kamerák előtt mindent, egyből sokkal jobban éreztem magam.”

A kutatók első felfedezése: egyes áldozatokban idővel elhalványul a merényletek emléke, miközben

azt gondolhatnánk, hogy azok számára, akik túlélték a borzalmas éjszakát, az események és az azt követő napok örökre bevésődtek az emlékezetükbe. A vizsgálatok azt mutatják, hogy ez nem így van.

„Felejtés nélkül nincs emlékezet” – mondta a program bemutatásakor Denis Peschanski történész, a CNRS kutatási igazgatója és a program társigazgatója a normandiai egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

„Rájöttem, hogy a tudatalattim azzal véd, hogy elfelejtette velem a november 13-hoz kapcsolódó eseményeket” – nyilatkozott a Bataclan elleni merénylet egyik túlélője. „Amikor a támadáson gondolkodom, maga az este emléke nem feltétlenül jön elő, inkább a tragédia súlya nehezedik rám” – tette hozzá.

Pierre Gagnepain, a caeni egyetem neurotudósa a program részeként az agy felejtési mechanizmusának szerepét vizsgálta a poszttraumás stressz feldolgozásában. A résztvevőktől bizonyos szavak bizonyos képektől való elkülönítését kérték, miközben MRI-vel vizsgálták az agyukat.

Francis Eustache neuropszichológus, a November 13. program társigazgatója elmondta, hogy etikai okok miatt teljesen semleges képekkel végezték a kísérletet. „A folyamat szó-kép asszociációk tanulását foglalja magában, például úgy, hogy megtanulja az ember, hogy a csónak szóról egy fa képére asszociáljon.

Ha a csónak szó zöld betűkkel jelenik meg, a résztvevőnek hagynia kell, hogy a fa képe jusson eszébe. Ha a csónak pirosan villan fel, akkor ki kell zárnia azt.”

Azaz a kutatók azt vizsgálták, hogy az agy képes-e elfelejteni a kapcsolatot egy szó és egy kép vagy egy helyzet között – fejtette ki.

Kiderült, hogy azoknál az embereknél, akik már nem szenvednek poszttraumás stressz szindrómában, az MRI-vizsgálatok azt mutatják, hogy a memóriaszabályozó mechanizmusok idővel újra jól működnek, és megakadályozzák a traumatikus képek, hangok, szagok megjelenését. Annak kimutatása, hogy a poszttraumás stressz szindróma idővel enyhülhet, sőt el is tűnhet az agy plaszticitásának köszönhetően, olyan jelentős tudományos felfedezés, amely új terápiás utakat nyithat meg.

A Bataclanban elkövetett mészárlás egyik túlélője úgy vélte, hogy ez a memóriajáték-kísérlet is hozzájárult ahhoz, hogy leküzdje a pszichológiai traumát.

A program eredményei pedig rávilágítanak az évfordulós megemlékezések szerepére is a traumafeldolgozásban.

„A megemlékezések nehéz időszakot jelentenek, de végső soron feltöltődtünk egy kicsit. Szükségünk van ezekre a pillanatokra” – mondta az egyik túlélő.

Denis Peschanski történész ezért a kollektív emlékezés jelentőségét hangsúlyozza „a következményekkel járó amnézia ellen”. Szerinte ez is egy módja a trauma kezelésének.