Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: Unsplash

Rendkívüli készültség Berlinben: kedden lángba borulhat a német főváros

A rendőrség hatalmas erőkkel készül a Hamász Izrael elleni támadásának második évfordulójára, mert iszlám szélsőségesek radikális akcióitól tartanak.

Rendkívüli készültséget foganatosított a berlini rendőrség a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadásának második évfordulóján, kedden várható palesztinbarát tüntetésekre. „Október 7-én éjt nappallá téve szolgálatban vagyunk” – idézték a hírportálok a rendőrség szóvivőjét. Azt is közölte, hogy több helyütt spontán akciókra számítanak. A rendőrség – mint fogalmazott – a lehető leggyorsabban fel akar lépni azokkal szemben, akik Berlin utcáin bűncselekményeket követnek el.

A Die Welt szerint a rendőrség több tartomány támogatásával mintegy másfél ezer rendőrt helyezett készenlétbe. „A zsidó és izraeli intézmények védelme és az esetleges bűncselekmények elleni gyors fellépés prioritást élvez” – jelentette ki a szóvivő, emlékeztetve a manchesteri zsinagóga elleni múlt heti támadásra is.

A hatóságok előzetes információi szerint kedden többek között Izrael-ellenes tüntetést terveznek este az Alexanderplatzon, amelyet a „Teljes felszabadulásig” mottóval és az „Árasszuk el Berlin utcáit” felirattal hirdetnek.

Andreas Büttner, az antiszemitizmus elleni brandenburgi tartományi biztos az X portálon közzétett üzenetében úgy értékelte, hogy a „Teljes felszabadulásig” jelszó nyíltan a terror, a terrorista szervezetek támogatására, a zsidók megsemmisítésére szólít fel. „Berlin közepén ez nem történhet meg” – hívta fel a hatóságok figyelmét a biztos, aki a tervezett tüntetés betiltását sürgette.

A rendőrség szóvivője szerint készült egy úgynevezett térvédelmi koncepció is, amely azokat az intézkedéseket tartalmazza, amelyeket a közterületek védelmére irányoztak elő, és ebben szerepelnek sorompók, kordonok, egyes utak lezárását, de a kritikus helyzetekre az esti órákra előirányozták egyes utcák rendkívüli megvilágítását is.

Az első rendbontás már vasárnap este megtörtént: Izrael-ellenes tüntetők vonultak végig Berlin Kreuzberg és Neukölln negyedén, és este nyolc körül megpróbálták lezárni forgalmat, pirotechnikai eszközöket robbantottak, és szemeteskukákat dobáltak az úttestre. A rendőrségnek 250 rendfenntartót kellett bevetnie, hogy meg tudja tisztítani a megszállt Hermannplatzot. Tizenöt embert őrizetbe vettek, köztük a jogellenes felvonulás szervezőit is. Több, korábbi palesztinpárti tüntetés szervezőjét előre eltiltották attól, hogy a következő napokban utcai rendezvényeken vegyen részt.

Berlin mellett több más német városban ugyanakkor a gyász jegyében fekete zászlókkal emlékeznek a Hamász terrortámadásának áldozataira. A német fővárosban mindenekelőtt fotókkal idézik fel az izraeli zenei fesztiválon 2023. október 7-én történteket. A Brandenburgi kapunál pedig felolvassák az áldozatok nevét. A Bebelplatzon pedig több száz regisztrált résztvevővel virrasztást terveznek az antiszemitizmus ellen.

Két évvel ezelőtt, október 7-én a Hamász Izrael déli részén mintegy 1200 embert gyilkolt meg, és több mint 240 túszt a Gázai övezetbe hurcolt. Néhányukat a terrorszervezet szabadon engedte. Becslések szerint az azóta fogságban lévők közül már csak mintegy húszan lehetnek életben. Remélt szabadon bocsátásukról Donald Trump amerikai elnök átfogó közel-keleti béketerve keretében épp a nap folyamán kezdődtek egyeztetések Kairóban Izrael és a Hamász tárgyalói között.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×