A pápává választott 69 éves amerikai-perui bíboros, Robert Francis Prevost a XIV. Leó nevet választotta egyházfőként, ami az InfoRádió által megkérdezett vallástudós, Máté-Tóth András szerint arra mutat, „valahogy XIII. Leóhoz próbálja viszonyítani a pápasággal kapcsolatos elképzelését”.

De mindjárt hozzá is tett két dolgot:

1. akiket pápává választanak, azok nagyon meglepődnek, hogy megválasztották őket, vagyis nem úgy készülnek, hogy pápaként folytatják az életüket, nem egy „pápai programmal” ülnek be a konklávéra, hanem a vággyal, hogy megfelelő személyt választanak. „Tehát amikor ő XIV. Leó nevet felvette, akkor egy ilyen általános elképzelés lebeghetett benne, és nem valami cizellált kapcsolat vagy vonatkoztatási rendszer.”
2. kell várni egy nyilvános eseményt, amelyen elmondják a névválasztás hátterét (mint az Infostart megírta, május 12-én 10 órakor a pápa újságírókkal találkozik a VI. Pál teremben), mesélnek a címerről.

Rámutatott, XIII. Leó, az „előző” Leó még a XIX. században trónolt olaszként (1810-ben született), főúri család sarjaként, és 1903-ban halt meg a munkások és a társadalom peremvidékén élők pápájaként.

„Lényege az ő működésének, amit összefüggésbe lehet hozni a mai korral, az az, hogy a katolikus egyháznak a világi pozíciója az romba dőlt a XIX. században, és a vatikáni állam is akkor született. Vagyis egy olyan strukturális átalakulás határozta meg a katolikus egyház életét, amihez valamennyire hasonlít a katolikus egyház mai pozíciója a világban, akár azáltal, hogy a súlypontja Európából Latin-Amerikába tevődött át az impulzusokat és a létszámokat is tekintve” – ecsetelte a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének alapítója.

Az átalakulás szerinte most olyan értelemben is jelenvalóság, hogy az egyházi események világszerte azonnal láthatók és kommentálhatók is, így Afrika és Ázsia is egyre inkább bevonódik, közben viszont az egyháznak erőteljesen szembe kell néznie súlyos hiányosságaival, bűneivel is ebben a "tükörben".

„De ennél még talán fontosabb az, hogy nemcsak a korszakot lehet valamennyire hasonlóvá tenni, hanem azt, hogy a XIII. Leóhoz fűződik a Rerum novarum enciklika, ami az úgynevezett katolikus társadalmi tanítás első nagy körlevele egy olyan korban, amikor teljesen megváltozott az ipar és a kereskedelem, az igazi tőkés világ tombolását tapasztalhatjuk, amely modernizációnak nagyon sok vesztese volt.”

Itt szerinte tetten érhető volt az egyháznak egy mulasztása, hogy ezekkel a vesztesekkel „csak a kommunista párt törődött”, az egyház nem, „XIII. Leó pápa volt az, aki az egyház figyelmét ráirányította ezekre a kiszolgáltatott emberekre, proletárokra, és igazságos munkakörülményeket követelt a számukra”.

Tehát a kiszolgáltatottakra, a világ igazságtalan társadalmi struktúrái áldozataira való figyelem jellemezni fogja az ő tevékenységét.

Az a kis beszéd szerinte, amit tartott a megválasztása után a Szent Péter-bazilika erkélyén, „az egyszerű fogalmazással együtt is nagyon-nagyon tartalmas beszéd volt”, amiből nem kiemelhető egy konkrétum sem, általánosságban „szakadásmentes folytatás” jön Ferenc pápa után.

Máté-Tóth András szerint „egy nagyon komoly egyéniségről van szó, aki még tartogat meglepetéseket a katolikus egyház és egyáltalán a világ dolgai iránt érdeklődő emberek számára”.