Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay

Videón, ahogy leszakad a szerb elnök száguldó autójának a kereke

Az incidenst követően Aleksandar Vucic átszállt egy másik autóba és folytatta közép-bánáti körútját.

Szombaton a Nagykikinda községben található Mokrin felé vezető úton kiszakadt Aleksandar Vucic hivatali autójának a kereke – írja a szmsz.press az RTS-re hivatkozva. Az incidenst követően a szerb elnök átült egy másik autóba és folytatta közép-bánáti körútját.

Aleksandar Vucic az Informer TV-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a Melencéről Mokrin felé vezető úton defektet kapott az autója – olvasható. „A melencei látogatást követően autóval Mokrinba tartottam, közvetlenül a Kikindai nagygyűlést megelőzően. Több magyarázatot is adhatok. Tehát, kidurrant a gumi, vagy felrobbant a gumi az összes szövettel együtt, vagy Isten tudja hogyan, ez az illetékes hatóságokon áll, hogy megállapítsák és meg is fogják. Átültem másik autóba és megérkeztem Mokrinba” – mondta az államfő.

Időközben a Tanjug hírügynökségnek megerősítették, hogy az autó, amelyben az elnök utazott, nem defektet kapott, hanem a teljes kereke leszakadt, mint ahogyan az a videón is látható:

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×