Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Kapu Tibor kutatóűrhajós Budapesten 2024. május 27-én. A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2024. május 27-én Budapesten.
Nyitókép: MTI/KKM

Végre kiderült, mikor indulhat a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor

Engedélyt kapott az Ax-4, a négytagú legénység legkorábban 2025 tavaszán indulhat útnak.

Megkapta a szükséges engedélyeket az Ax-4 küldetés, amely részeként Kapu Tibor, a következő magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) látogat – derül ki a NASA közleményéből. A misszió legénysége legkorábban 2025 tavaszán indulhat útnak a floridai Kennedy Űrközpontból – írja a 24.hu.

Korábbi várakozások szerint az Ax-4 névre már 2024 októberében kezdetét vehette volna, augusztusban azonban bejelentették a küldetés elhalasztását, mert az űrhajósok még a Multilateral Crew Operations Panel nevű testület hivatalos jóváhagyására vártak. Ezt a jóváhagyást kapták most meg.

Az Ax-4 küldetés parancsnoka a NASA nyugalmazott asztronautája, Peggy Whitson, a csapat pilótája az indiai Shubhanshu Shukla lesz, mellettük pedig a lengyel Sławosz Uznański és a magyar Kapu Tibor kapott helyet kutatóűrhajósként. Ez lesz az első alkalom, hogy magyar és lengyel ember lép az űrállomás fedélzetére.

A négy űrhajós a SpaceX egyik Crew Dragon űrhajóján utazik majd az ISS-re, ahol várhatóan 14 napot tölt majd.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×