Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Észak-koreai katonák
Nyitókép: X / MilitaryNewsUA

Megdöbbentő vallomást tett egy észak-koreai hadifogoly

Az ukrán erők két, Oroszország Kurszki területén harcoló észak-koreai katonát fogtak el. Az egyik hadifogoly megnyílt a vallatók előtt; a beszélgetés egy részletét most Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közzétette.

Zelenszkij egy a vallomásról készült videófelvételt tette közzé X-oldalán.

A katona elmondta, hogy egy felderítő zászlóaljban teljesített szolgálatot. Ahogy minden észak-koreai férfit, őt is katonai szolgálatra hívták be hazájában, 17 éves korában. Már akkor egy felderítő hadosztályba osztották be, és ott is végezte katonai szolgálatát.

A Portfolio arról is beszámolt: az észak-koreai saját bevallása szerint nem tudott róla, hogy Oroszországban fogják harcba küldeni, és azt sem tudta, kik ellen fog harcolni.

Még a saját anyja sem tudja, hol tartózkodik.

Utazása körülményeiről is beszámolt. Teherhajóval vitték Észak-Koreából Oroszországba, mintegy 100 másik katona társaságában, onnan vonattal folytatták útjukat. Elmondta, nem képezték ki orosz nehézfegyverzet kezelésére, de ismer olyan észak-koreai katonákat, akiket kiképeztek.

Január 3-tól vett részt harcokban, vallomása szerint rengetegen haltak meg társai közül, de nehezen tud pontos számokat mondani. Vallatója, azt is megkérdezte, mit tud az Észak-Koreán kívüli világról – azt felelte, „nem sokat”. Dél-Koreáról csak annyi ismerete van, hogy ott kevesebb hegy van, mint hazájában.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×