Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szíria
Nyitókép: X / Nedal Al-Amari

Egymillió szír „azonnal haza fog térni”

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hozzávetőleg egymillió szíriai menekült hazatérésével számol 2025 első félében - közölte kedden Rema Jamous Imseis, az UNHCR közel-keleti és észak-afrikai ügyekért felelős igazgatója Genfben.

Hozzátette, hogy az embereknek támogatásra van szükségük, hogy lakást és munkalehetőséget találjanak maguknak a hazájukban.

Imseis egyben óva intett attól, hogy a külföldre menekült szíriai menekülteket elhamarkodottan hazatérésre sürgessék. "Senkit sem szabad akarata ellenére visszatérésre kényszeríteni" - húzta alá. "Számítunk a kormányokra, hogy türelemmel lesznek és nem hoznak drasztikus döntéseket" - tette hozzá.

Az UNHCR illetékese szerint még túl korai megállapítani, hogy a menekültek visszatérése biztonságos-e. Egyébként sem várható el, hogy a menekültek évek óta tartó külföldön tartózkodást követően egy éjszaka alatt összecsomagoljanak és hazatérjenek - fogalmazott.

Imseis felhívta a figyelmet arra is, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmának megdöntését követően nincsenek még új határellenőrzések, az UNHCR azonban már helyben van, és látja, hogy ezrek indultak meg Jordánia és Törökország felől Szíriába, de ugyanúgy ezrek igyekeznek elhagyni az országot. Pontos számokat azonban egyelőre azonban még nem tudnak adni - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×