eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Az újvidéki pályaudvar épülete.
Nyitókép: Wikipédia

A felelősök lemondását követelő tömegtüntetés volt az újvidéki tragédiára reagálva

Több tízezren vonultak utcára kedden Újvidéken, hogy az illetékesek és felelősök lemondását követeljék az újvidéki vasútállomáson történt múlt pénteki tragédia miatt.

A tiltakozás elején egyperces néma csenddel emlékeztek arra a tizennégy emberre, aki akkor veszítette életét, amikor leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része, maga alá temetve az épület bejáratánál tartózkodókat. A három túlélő állapota még mindig válságos.

Az újvidéki főügyészség több mint negyven embert - köztük minisztereket, államtitkárokat és vállalatvezetőket – hallgatott ki az ügyben, Goran Vesic építésügyi miniszter pedig kedden beadta lemondását, de közölte, nem érzi magát felelősnek a történtek miatt.

A keddi tüntetés miatt Újvidéken megerősítették a rendőri jelenlétet, ám a helyszíni beszámolók szerint a dühödt tiltakozók ennek ellenére betörték a kormányzó Szerb Haladó Párt irodájának, illetve a városházának az ablakait, és megpróbáltak bejutni az épületbe. A városházát vért jelképező vörös festékkel is megdobálták.

Az N1 regionális hírtelevízió beszámolója szerint újvidéki ellenzéki politikusok közölték, a kormányzó pártok szurkolóbandák segítségével akarnak rendbontást előidézni, hogy azt később az ellenzékre foghassák. Aleksandar Vucic a közösségi médiában üzent a rendbontóknak, és leszögezte, hogy a randalírozásban részt vevőket meg fogják büntetni.

A tüntetés szervezőinek követelései között szerepel, hogy tartóztassák le a tragédia felelőseit, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, és mondjon le a szerb miniszterelnök, illetve Újvidék polgármestere.

A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter, illetve a szerbiai vasutak infrastruktúrájáért felelős vállalat azt közölte, a leszakadt előtető nem képezte a felújítási munkálatok részét, ezért azt nem is újították fel, azóta viszont számos felvétel került nyilvánosságra, amelyen látszik, hogy módosítottak a szerkezeten, további terhelésnek téve ki a hat évtizede épült konstrukciót.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folyt. Az építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök hétfőn leszögezte, a bíróságnak kell eldöntenie, ki a felelős a tragédiáért, de bizonyosan felelősség terheli mindazokat, akik nem gondoltak arra, hogy fel kell újítani a hatvan éve felhúzott épület minden részét. Nem azért kell megtalálni a felelősöket, hogy valakit bűnössé lehessen kikiáltani, hanem azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×