Infostart.hu
eur:
361.3
usd:
315.98
bux:
141771.27
2026. július 20. hétfő Illés
Sadiq Khan munkáspárti londoni polgármester és jelölt távozik egy londoni szavazóhelyiségből az angliai helyhatósági választásokon 2021. május 6-án.
Nyitókép: MTI/AP/Frank Augstein

Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé

A Munkáspárt polgármesterjelöltjei győztek Manchesterben és Liverpoolban is.

A csütörtökön tartott polgármesterválasztás szombat délután véglegessé vált, este hivatalosan is kihirdetett adatai szerint Khan a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, a kormányzó Konzervatív Párt által indított ellenfele, Susan Hall 32,7 százalékos szavazataránnyal végzett a második helyen.

A legnagyobb brit ellenzéki erőt, a Munkáspártot képviselő Sadiq Khan harmadszor nyerte el a tisztséget: először 2016-ban, majd 2021-ben is a 9 milliós London polgármesterévé választották.

Közvetlen elődje ebben a tisztségben Boris Johnson egykori konzervatív párti brit miniszterelnök volt, akit kétszer választottak meg a brit főváros polgármesteri posztjára.

A végleges adatok szerint Khanra - 40,5 százalékos részvételi arány mellett - 1 088 225-en, Susan Hallra 812 397-en szavaztak.

A munkáspárti polgármester az első, akit egymás után háromszor választottak London - a legnagyobb nyugat-európai város - polgármesterévé azóta, hogy a néhai konzervatív párti kormányfő, Margaret Thatcher által 1986-ban felszámolt választott londoni képviselő-testületet, a Nagy-Londoni Tanácsot a Tony Blair vezette akkori munkáspárti kormány 2000-ben újjáélesztette.

Győzelmének szombat esti hivatalos bejelentése után tartott beszédében Khan hangsúlyozta: London olyan város, amely nem gyengeségnek, hanem "mindenek felett álló erősségnek" tartja lakossága sokféleségét, "elutasítja a keményvonalas szélsőjobboldali populizmust, és előre tekint, nem hátra".

Az újjáválasztott londoni polgármester a parlamenti választások mielőbbi kiírására szólította fel Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnököt, kijelentve: a Munkáspárt készen áll Nagy-Britannia kormányzására is.

A felmérések hosszú ideje folyamatosan azt jelzik, hogy a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt országosan 25 százalékpont körüli támogatottsági hátrányban jár a Munkáspárt mögött.

Az Ipsos közvélemény-kutató csoport legfrissebb vizsgálata szerint a Munkáspártra a választók 44 százaléka szavazna, ha most tartanák a parlamenti választásokat Nagy-Britanniában, a konzervatívokra ugyanakkor csak 19 százalék adná a voksát.

A következő nagy-britanniai parlamenti választást legkésőbb 2025 januárjában meg kell tartani, de egyöntetű az a várakozás, hogy Rishi Sunak még az idei évre kijelöli az időpontot.

Sunak nemrégiben úgy fogalmazott: munkáját "arra a feltételezésre" alapozza, hogy a választások 2024 második felében lesznek.

Angliában a londoni polgármesterválasztással egy időben tanácsi választásokat is tartottak, és több más nagyvárosban szintén polgármestert választottak.

A csütörtöki helyhatósági választásokon 107 angliai tanács 2660 képviselői helyéről döntöttek választók.

Szombat estig a 107 tanács közül 106 deklarálta hivatalosan a helyi választási eredményt, és ennek alapján a konzervatívok eddig 473 helyhatósági mandátumot veszítettek, a Munkáspárt 185-tel növelte választott tanácsnokai számát.

Az eredmény azt jelenti, hogy azokban a tanácsi körzetekben, amelyekben most választásokat rendeztek, a Konzervatív Párt eddigi képviselőinek csaknem a felét elvesztette.

A Munkáspárt polgármesterjelöltjei győztek ugyanakkor a Londonon kívüli két legnagyobb angliai városban, Manchesterben és Liverpoolban is.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az új államfőről: nem a legjobb jelöltet kell megtalálni, hanem a mindenkinek elfogadhatót

Horn Gábor az új államfőről: nem a legjobb jelöltet kell megtalálni, hanem a mindenkinek elfogadhatót

Hétfőtől megszűnt Sulyok Tamás államfői megbízatása, ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az országgyűlés elnöke látja el az államfői feladatokat. Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint nem színjáték Polgár Judit jelölése, ugyanakkor úgy látta, hogy túl sok név merült fel azzal kapcsolatban, ki lehetne az új köztársasági elnök, és nem alakult ki a szavazatokból egy konkrét irány.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×