eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter nagy hírrel indította a napot Pekingből

Újabb légi járat indul Magyarország és Kína között, így idén júniustól immár egy hetedik kínai nagyváros, Sencsen is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, ahova hetente két járat is fog közlekedni – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.

A tárcavezető a Vang Veng-tao kínai kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalását követően közölte, hogy új közvetlen légi összeköttetés jön létre a két ország között, júniustól Budapest és Sencsen között heti két járat fog közlekedni.

„Ez azt jelenti, hogy júniustól tehát hét kínai város lesz elérhető közvetlen légijárattal Budapestről, 19-re nő a légijáratok száma hetente, ez már másfélszer annyi, mint a Covid előtti időszakban volt, és jóval több, mint bármely más közép-európai repülőtér, illetve város elérhetősége Kínából” – mutatott rá.

„A két ország közötti összeköttetések tovább bővülnek, és ezáltal még jobb feltételeket biztosítanak a kereskedelmi-gazdasági együttműködés fejlesztésének”

– tette hozzá.

Mindössze előző nap jelentették be, hogy idén nyártól Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, nem sokkal korábban pedig a járatindítást Kuangcsouba.

Szijjártó Péter, aki a nap folyamán helyi hivatali partnerével, Vang Jivel is találkozni fog, a magyar–kínai gazdasági vegyes bizottság ülése után megállapította, hogy mindkét fél rendkívül sokat profitált máris abból az együttműködésből, amelynek fejlesztésén keményen dolgoztak az utóbbi másfél évtizedben.

„Ez a kölcsönös előnyöket hozó kínai–magyar együttműködés a világos bizonyíték arra, hogy az Európai Unió hatalmas hibát követ el akkor, amikor Kínát, a Kínával való együttműködést egyfajta veszélyként állítja be” – jelentette ki.

„Mi nem veszélyként, nem is kockázatként tekintünk a Kínával való együttműködésre, hanem hatalmas esélyként. Hatalmas esélyként, hogy a magyar gazdaság növekedését újabb dimenzióba, egy magasabb szintre léptessük” – folytatta.

„Ezért ellenzünk minden olyan európai megközelítést, amely Kínát veszélyként próbálja beállítani, (.) amely korlátozni kívánja a Kínával való együttműködést, és ellenzünk minden olyan eljárást az Európai Unió részéről, amely az európai-kínai gazdasági együttműködést elnehezítené. Ezért ellenezzük azokat a tervezett eljárásokat is, amelyeket az Európai Unió a kínai elektromos autóipari szektorral szemben kíván megindítani” – sorolta.

Majd leszögezte, hogy a jelentős változásokat hozó új világgazdasági korszakban fontos lenne a szoros, eredményes, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés az EU és Kína között.

A miniszter emlékeztetett, hogy tavaly a kelet-ázsiai országból érkezett a legtöbb beruházás hazánkba, és jó hírnek nevezte, hogy Peking továbbra is támogatja a vállalatokat a magyarországi megjelenésben.

„Mi pedig Magyarországon minden feltételt biztosítunk ahhoz, hogy ezen kínai vállalatok beruházásai gyorsak, sikeresek lehessenek. Természetesen ugyanígy biztosítjuk ezeket a körülményeket minden, Magyarországon beruházó vállalatnak, függetlenül attól, hogy honnan érkeznek” – emelte ki.

Illetve arról a megállapodásról is beszámolt, amelynek értelmében a kínai kormány támogatja a magyar vállalatok széles körű piacra lépését az országban.

Ennek kapcsán elmondta, hogy egy magyar cég egészségügyi diagnosztikai eszközök előállításába kezd Kínában az idei év második felében, miközben a gyógyszeriparban is hangsúlyos hazánk jelenléte, amit jól demonstrál, hogy a Richter két év alatt több mint 20 százalékkal növelte itt a bevételét.

Rámutatott, hogy a közép-európai államok közül Magyarország rendelkezik a legtöbb élelmiszeripari exportengedéllyel a fontos felvevőpiacnak számító Kína irányába, a kivitel pedig lehetőségeket biztosít a magyar élelmiszeripar további fejlesztéséhez.

Továbbá közölte, hogy most megállapodás született a regionalizációs egyezményről szóló tárgyalások megkezdéséről, így a madárinfluenza vagy sertéspestis kitörés esetében az importtilalom csak az adott térségre vonatkozna, az ország más részeiből továbbra is zavartalanul lehetne exportálni baromfi- és sertéstermékeket Kínába.

Végezetül tudatta, hogy később kínai vállalatvezetőkkel is találkozni fog, és ezáltal remélhetőleg újabb magyarországi beruházásról tud majd hírt adni.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×