Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda
Nyitókép: Orbán Balázs/Facebook

„Győzelem” – Brüsszelből üzent Orbán Viktor politikai igazgatója

A blokád ellenére szerdán folytatódik a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) – jelentette be Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Facebookon. Orbán Viktor eközben arról posztolt késő este, hogy nem fogják elhallgattatni a rendőrök.

Mint arról az Infostart is beszámolt, Orbán Viktor brüsszeli konferenciáját a rendőrség blokád alá vonta kedden. A konferencián Suella Braveman volt brit belügyminiszter és Nigel Farage korábbi EP-képviselő, a brexit egyik élharcosa is beszédet mondott volna. A magyar miniszterelnök később az Európai Parlamentben szólalt fel.

A konferenciának otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden délben végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására. A szervezők azonban a végzést megtámadták, az ügyben eljáró bíróság az éjszaka folyamán pedig helyt adott a fellebbezésnek és megsemmisítette a polgármester határozatát. Ez a véleménynyilvánítás szabadságának győzelme – tették hozzá a szervezők.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az ügy kapcsán azt írta egy Facebook-posztban, hogy a keddi blokád ellenére szerdán folytatódik a konferencia. „Győzelem!” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy „a szuverenista erők szövetsége megállíthatatlan”.

Eközben Orbán Viktor is posztolt késő este – szúrta ki az Index –, ő azt írta: „A belga rendőrség blokád alá vonta a NatCon konferenciát Brüsszelben. Úgy látszik, elegük lett a szólásszabadságból. Utoljára '88-ban akartak rendőrökkel elhallgattatni. Akkor sem engedtük és most sem fogjuk!”

A NatCon programjában azt írták, hogy Orbán Viktor délelőtt 11 és 12 óra közt fog szerepelni az eseményen. A miniszterelnök beszélgetőtársa Yoram Hazony izraeli–amerikai filozófus lesz, aki már régről ismeri Orbán Viktort.

A keddi blokádot több vezető európai politikus is elfogadhatatlannak nevezte, többek közt a belga és a brit miniszterelnök is így tett.

Alexander De Croo alkotmányellenesnek nevezte a betiltást. „Az önkormányzati autonómia a belga demokrácia egyik sarokköve, de soha nem írhatja felül a belga alkotmányt, amely 1830 óta garantálja a szólás és a békés gyülekezés szabadságát. Politikai gyűlések betiltása alkotmányellenes, punktum! – szögezte le a liberális politikus az X-en.

Londonban Rishi Sunak brit miniszterelnök szóvivője újságíróknak beszélt arról, hogy a Brüsszelből érkező hírek „rendkívül zavarba ejtőek”, az ilyen lépések „ártanak a szólásszabadságnak és a demokráciának”. A brit kormányfő erőteljes támogatója a szólásszabadságnak, amelyet minden demokrácia egyik fundamentumának tart – hangsúlyozta.

Szerdán egyébként kétnapos, rendkívüli EU-csúcs veszi kezdetét, amelyen számos fontos kérdés napirendre kerülhet, köztük az Izrael elleni iráni agresszió, a közel-keleti eszkaláció témája.

Címlapról ajánljuk
Nagyot ment az AfD a választáson, de egy miniszter vezetheti Rajna-vidék-Pfalz tartományt

Nagyot ment az AfD a választáson, de egy miniszter vezetheti Rajna-vidék-Pfalz tartományt

Harmincöt év után ismét Rajna-vidék-Pfalz kormányzó pártja lehet a kereszténydemokrata CDU a vasárnap tartott helyi parlamenti választások esti részeredményeként. A nagy vesztes – akárcsak két héttel ezelőtt Baden-Württembergben – a szociáldemokrata SPD. A párt három és fél évtized után várakozáson alul szerepelt, és csakis kisebbik koalíciós partner lehet.

Irán szerint a Hormuzi-szoros nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az ellenségekkel kapcsolatban állókat

A Hormuzi-szoros továbbra is nyitva áll minden hajó előtt, kivéve az "Irán ellenségeihez" kapcsolódó hajókat – jelentette be vasárnap Irán ENSZ-tengerészeti ügynökségének képviselője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Európa veszélyben lehet, F-15-öst vett célba a rezsim - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Európa veszélyben lehet, F-15-öst vett célba a rezsim - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Benjámin Netánjahu izraeli miniszterelnök szerint megváltozott a konfliktus jellege, ez pedig már az egész világot érinti – közölte az Iran International. Mindezt azt követően jelentette ki, hogy a rezsim az Indiai-óceánon fekvő Diego Garcia támaszpontot lőtte, ami jelzi, hogy már 4000 kilométerre is elérnek a ballisztikus rakétáival. A közösségi médiában kezdett el terjedni az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) videója, ami valósnak tűnik. Ezen az látható, hogy egy F-15-ös vadászgépet vesznek célba a légvédelmi rendszerekkel. Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×