Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter: Brüsszelben a hangulat az új évben is a régi – videó

Magyarország továbbra sem fog részt venni az ukrajnai fegyverszállításban, ugyanakkor nem is gátolja meg, hogy más európai uniós tagállamok így tegyenek, de a kormány ennek semmilyen pénzügyi terhét nem hajlandó vállalni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülését követő sajtóértekezletén arról számolt be, hogy először is az ukrajnai helyzet volt napirenden, amelynek tárgyalása során kiderült, hogy a hangulat az új évben is a régi, Brüsszelben továbbra is „háborús pszichózis” uralkodik.

Sérelmezte, hogy a tagországok még mindig nem hajlandók hátrahagyni az eddigi kudarcos stratégiát, annak ellenére sem, hogy az elmúlt hetek is bizonyították annak elhibázottságát. „Ez a stratégia kudarcot vallott, ennek a háborúnak a csatatéren semmifajta megoldása nincsen, annál többen halnak meg és annál nagyobb a pusztítás mértéke, minél tovább tart ez a háború” – emelte ki.

Kiábrándítónak nevezte az Európai Külügyi Szolgálat részéről beterjesztett új javaslatot, amelynek alapján idénre ötmilliárd eurós keretet állítanának fel az Európai Békekereten belül a fegyverszállításra Ukrajnának, majd ezt évről évre hosszabbíthatnák.

Noha szavai szerint ez egy fokkal lágyabb, mint a korábbi javaslat, de a gondolatvilág nem változott, és a közösség ezzel is megerősítené, hogy hosszú távra elköteleződött a háború mellett. Ennek kapcsán arra is kitért, hogy a szóban forgó javaslat értelmében hazánkra 23 milliárd forint értékű befizetés jutna.

„Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan, hogy a fegyverszállításnak újabb lendületet adjunk.

Magyarország eddig sem szállított fegyvereket, ezután sem fog fegyvereket szállítani, és semmilyen olyan döntésben nem hajlandó részt venni, amely a fegyverszállítások növelését eredményezi” – húzta alá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ugyanakkor a kormány nem tudja és nem is akarja megakadályozni a többi tagállamot abban, hogy fegyvert szállítsanak, ez ügyben a saját választópolgáraik felé kell majd elszámolniuk.

„Mondjuk, hogy miért nem különböző társadalmi csoportok, például a gazdák támogatására biztosítottak eurómilliókat, -tízmilliókat, -százmilliókat, hanem fegyverszállításokra. Ez mindenkinek a saját maga döntése lesz, minden kormánynak a saját választói felé kell elszámolnia” – fogalmazott.

„Ma azt az álláspontot képviseltem, hogy Magyarország nem vesz részt a fegyverszállításban, másokat nem akadályozunk meg ebben, ugyanakkor semmilyen pénzügyi terhet nem vagyunk hajlandók viselni mások fegyverszállítása miatt” – közölte. „Kértem, hogy ezt vegyék figyelembe, ezzel próbáljanak meg főzni és ennek megfelelően próbáljanak döntést előkészíteni” – folytatta.

„Egészen biztosan nem fogunk újabb 23 milliárd forintot a magyar adófizetők pénzéből egyetlen év leforgása alatt arra fordítani, hogy mások fegyvereket küldjenek Ukrajnába,

amely meghosszabbítja a háborút, meghosszabbítja a szenvedést, még több ember fog meghalni, még nagyobb lesz a pusztítás” – összegzett.

Majd úgy vélte, hogy mindezen javaslatok helyett az EU-nak inkább meg kéne nyitnia a kommunikációs csatornákat, és el kellene érnie a tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését a felek között. „Az álláspontunk szerint ez az egyetlen erkölcsileg is vállalható pozíció, hiszen így lehet emberéleteket, köztük magyar emberéleteket megmenteni” – mondta.

A miniszter végül arról is beszámolt, hogy szóba került egy tizenharmadik szankciós csomag elfogadása is Oroszországgal szemben, miközben az eddigi korlátozások is főleg Európának ártottak, ráadásul nem is vittek közelebb semennyivel a rendezéshez.

„Persze, ha az ember ezt felhozza, mint ahogy ezt fel szoktam rendszeresen hozni, akkor azonnal orosz propaganda terjesztésével vádolnak meg” – jelentette ki.

Valamint tudatta, hogy óva intette kollégáit attól, hogy a nukleáris iparra is megpróbálják kiterjeszteni a szankciókat, ugyanis Magyarország semmiféle ilyen lépést nem fog támogatni.

Ennek kapcsán pedig annak visszásságára mutatott rá, hogy tavaly Oroszország vált az Egyesült Államok első számú uránbeszállítójává, a hírek több mint egymilliárd dollárról szólnak.

„Globális érdek az izraeli terrorellenes műveletek sikere”

A magyar kormány a Hamász megsemmisítésére vonatkozó izraeli célkitűzéseket nemcsak érthetőnek, hanem legitimnek és globális érdeknek is gondolja – mondta Szijjártó Péter.

Kiemelte, hogy Magyarország álláspontja kristálytiszta és világos: nem szabad, tilos elfelejteni, hogy miből indult ki az egész közel-keleti konfliktus. „Egy ország arra ébredt egy reggel, több mint száz napja, hogy rakéták ezreit lőtték ki rá, hogy emberek százait hurcolták el, emberek százait ölték meg bestiális módon” – emlékeztetett.

Szijjártó Péter a tanácsülésen megerősítette két kérdésben is a magyar álláspontot. „Először is, hogy a még fogságban lévő túszok haladéktalan, feltétel nélküli kiengedését szorgalmazzuk” – közölte. Ezzel összefüggésben tudatta, hogy

egy magyar állampolgárt még mindig túszként tartanak nyilván, és csak remélni lehet, hogy még életben van.

Illetve aláhúzta, hogy a kormány továbbra is folyamatos kapcsolatban van Katarral és egy másik fontos közvetítő országgal, amelynek kilétét egyelőre nem kívánja felfedni a túszok mielőbbi kiszabadításának érdekében.

„Emellett pedig azt is világossá tettem, hogy Magyarország nonszensznek tartja az Izrael ellen a hágai bíróságon indított eljárást. Nonszensz népirtással vádolni egy olyan országot, amelyet bestiális terrortámadás ért” – vélekedett.

A további részletek alább meghallgathatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×