Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.75
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Road rollers building the new asphalt road
Nyitókép: i-Stockr/Getty Images

Jön az új gyorsforgalmi útkapcsolat Magyarország és Románia között - itt a dátum

Megállapodás született arról, hogy 2030-ban átadásra kerül a negyedik gyorsforgalmi útkapcsolat is Magyarország és Románia között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Sorin Mihai Grindeanu román kormányfő-helyettessel, közlekedési miniszterrel közös sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy korábbi célkitűzéseik alapján öt évente újabb gyorsforgalmi útkapcsolatot adnak át a két ország között.

"Ez sikerült 2015-ben és 2020-ban is. Illetve előkészítés alatt van a 2025-ös siker is, amikorra összekötik a felek a magyarországi M3-as autópályát a Szatmárnémeti körüli gyorsforgalmi úthálózattal" - sorolta.

"Ma már a 2030-as sikert biztosítottuk, hiszen megállapodtunk a negyedik gyorsforgalmi összeköttetésünkről is" - közölte.

Elmondta, hogy Magyarországon a Budapest és Békéscsaba közötti gyorsforgalmi utat el fogják vinni a határig, és akkor meglesz a lehetőség arra, hogy az Nagyszalontától délre becsatlakozzon a romániai gyorsforgalmi úthálózatába.

"Megállapodtunk a határmetszési pontról is, Magyarországon a méhkerékiek már készülnek"

- tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelt stratégiai érdeknek nevezte a Magyarország és Románia közötti együttműködés folyamatos fejlesztését, egyrészt a magyar kisebbség, másrészt a bővülő gazdasági kapcsolatok miatt.

Rámutatott, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 12 milliárd eurót, s ezzel hatalmas rekordot döntött, így mára Románia lett Magyarország harmadik legfőbb exportpiaca.

"Az együttműködés fejlesztése pedig elképzelhetetlen anélkül, hogy a két ország közötti fizikai összeköttetéseket ne fejlesztenénk" - jelentette ki.

A határ akkor válik a javunkra, hogyha összeköt, és nem elválaszt minket - fogalmazott.

Sorin Mihai Grindeanu megköszönte Magyarország támogatását Románia schengeni csatlakozásának ügyében. Majd kitért a magyar-román-szerb hármashatárnál tervezett átkelő építésére, és tudatta, hogy a helyi hatóságok támogatják a projektet Óbébánál (Beba Veche).

"Magyarországi barátaink kicsit előrehaladottabb állapotban vannak a szerb partnerrel. Bízom benne (...), hogy nekünk is sikerül ezt a lemaradást behozni" - mondta.

Érintette a harmadik gyorsforgalmi útkapcsolat létrehozására irányuló munkálatokat is. Közölte, hogy nyáron meglesz a nagyszalontai kitérő környezetvédelmi engedélye, októberre elkészül a műszaki terv, és ezek alapján év végéig elindulhat a tender.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×