eur:
395.66
usd:
366.9
bux:
65613.15
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
III. Károly brit király a Nemzetközösség főbiztosainak adott fogadáson a londoni királyi rezidencián, a Buckingham-palotában 2022. szeptember 11-én. Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő három nappal korábban, 96 éves korában, uralkodásának 71. évében elhunyt, azóta ő az új uralkodó.
Nyitókép: MTI/AP/PA pool/Victoria Jones

III. Károly fontos döntésre szánta el magát

Szűkítené azok körét, akik hivatalos feladatokat végezhetnek helyette, ha ezt állapota nem engedi: Harry és András hercegek is kiszorulhatnak ebből a körből. Időközben rendhagyó módon ünnepelte a születésnapját.

Az új brit uralkodó azt szeretné, ha a jövőben Anna hercegnő és Eduárd herceg lenne az a két személy, akik helyette teljesíthetik kötelességeit államtanácsosi rangban, ezért ennek megszavazására kérte a brit parlamentet. Jelenleg Harry és András mellett Vilmos herceg, Camilla királyné és Beatrice hercegné töltik be ezt a posztot.

A király szerint a változtatások biztosítanák a közügyek folyamatos hatékonyságát, amikor nem elérhető, például amikor hivatalos feladatokat lát el a tengerentúlon. A tanácsosok emellett akkor is elláthatják az alkotmányos feladatokat, ha az uralkodó beteg - írja a Sky News.

Ahhoz, hogy Anna és Eduárd váljanak III. Károly hivatalos örököseivé, meg kellene változtatni a jelenlegi törvényeket, az ugyanis az uralkodó házastársát, illetve az őt az örökösödési sorrendben követő négy embert jelöli meg államtanácsosként, amennyiben ők elmúltak 21 évesek.

Károly döntése

jelentős lépés, melyet egyesek úgy látnak, mint ami András herceg pozícióját gyengíti tovább,

ugyanis államtanácsosi rangja egyik utolsó megmaradt hivatalos posztja. Másrészről praktikus jelentőségű is a lépés, mely könnyíti Károly dolgát jövőre, amikor megkezdi hivatalos külföldi útjainak sorát.

Az angol felsőházban is felszólaltak már az ellen, hogy Harry és András viseljék ezeket a tisztségeket, miközben nem végeznek már feladatokat a királyi család tagjaként.

A változtatás híre november 14-én, III. Károly 74. születésnapján vált nyilvánossá. Ez az első születésnap, melyet Károly uralkodóként ünnepel: ágyúlövésekkel köszöntötték az ünnepet családja körében töltő Károlyt. Idén elmaradnak a nyilvános események a királynő halála miatt.

A király öröme nem felhőtlen, hiszen ez az első születésnapja, amit édesanyja, a néhai Erzsébet királynő nélkül ünnepel. Azonban Wales egykori hercegének születésnapjai korábban sem mindig tartoztak élete legboldogabb eseményeihez, beárnyékolta őket a szomorúság, a családi viszályok, a válás és még megannyi hullámvölgy - írta a hirado.hu.

1948. november 14-én este Károly máris történelmet írt, amikor császármetszéssel megszületett a Buckingham-palota Buhl-termében. Ez volt ugyanis az első alkalom, hogy a belügyminiszter nem vett részt a királyi szülésen, hogy ellenőrizze az újszülött származását. A királynő egyébként mindössze 22 éves volt Károly születésekor.

A 21. születésnapja idején egy rádióinterjú készítője megkérdezte az akkori Károly herceget, hogy mit érzett, amikor rájött, hogy ő a trón örököse. "Ez olyasvalami, amire a legszörnyűbb, kérlelhetetlen érzéssel döbben rá az ember."

Az emberek nehezen fogadták el, hogy az akkori Károly herceg Kamillát választotta az imádott Diana helyett. Ennek a királyi család több tagja is hangot adott, amikor nem jelentek meg 1998-ban Károly 50. születésnapi partiján, amelyet Kamilla szervezett. Az ünneplésen 300 vendég vett részt, köztük Vilmos és Harry herceg, de

II. Erzsébet, Fülöp herceg és Károly testvérei, Anna, András és Eduárd nem fogadták el a meghívást.

Előző este a királynő 800 vendég részvételével hivatalos fogadást rendezett Károly számára a Buckingham-palota képtárában, amelyre nem hívták meg Kamillát.

Károly herceg 70. születésnapját sokféle módon ünnepelték, a királynő által adott Buckingham-palotai fogadástól az egyórás, Károly hercegről szóló dokumentumfilmig. Ekkor kapott szárnyra először a pletyka, miszerint, Károly és legkisebb fia között érezhető feszültség vibrált a 6000 ember számára rendezett hivatalos születésnapi kerti partin, amelyre mindössze néhány nappal Harry herceg és Meghan Markle májusi esküvője után került sor. A pár állítólag elhalasztotta a nászútját, hogy részt vehessen Károly születésnapján, amelyről Meghan 15 perc után távozni akart, mert unatkozott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×