Infostart.hu
eur:
356.8
usd:
309.22
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Pixabay

Jól szerepelt a magyar Szövetség a történelmi szlovákiai választásokon

A felvidéki magyar párt tavaly egyesült.

A szlovák megyei választásokon a Szövetség nevű felvidéki magyar párt mintegy negyedével több képviselői mandátumot szerzett, mint elődpártjai öt évvel korábban; az önkormányzati választásokon a legtöbb polgármesteri posztot, a mandátumok csaknem felét független jelöltek szerezték meg – derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által közzétett hivatalos végeredményekből.

Bár a Szövetség által indított jelölteknek a megyeelnöki posztot sem a jelentős létszámú magyar lakossággal rendelkező nagyszombati, sem pedig a nyitrai megyében nem sikerült elnyerniük, jelöltjeik megszerezték az öt évvel ezelőtt elnyert voksok mintegy dupláját.

A tavaly egységesülő felvidéki magyar párt a megyei választásokon 54 megyei képviselői helyet szerzett, ami mintegy negyedével több a párt elődpártjai által öt évvel korábban szerzett 42 mandátumnál,

és ennek eredményeként a nyitrai, illetve a nagyszombati megyékben a legnagyobb képviselői frakciót a magyar párt adja.

A szlovákiai pártok közül a magyar párt lett az, amely a legtöbb önállóan indított képviselőjelöltet juttatta be a megyei képviselőtestületekbe: a megyei választásokon a Szövetség jelöltjeire több mint félmillióan szavaztak, miközben az egy évvel ezelőtti népszámláláson 422 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek.

A Szövetség az önkormányzati választásokon is több polgármesteri posztot szerzett, mint elődpártjai négy évvel korábban. A Szövetség a mostani önkormányzati választásokon 330 településen indított polgármesterjelöltet, és 248 településen nyert, ami mintegy tíz százalékkal több mint az elődpártjai által 2018-ban megszerzett 220 polgármesteri hely.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a ma7.sk felvidéki magyar hírportálnak nyilatkozva sikernek és a vártnál is jobbnak minősítette az eredményt, és köszönetet mondott a választóknak, hogy segítettek megtartani és megerősíteni a felvidéki magyar közösség bástyáit.

A szlovákiai önkormányzati választásokon országosan a legtöbb polgármesteri posztot, a mandátumok 46 százalékát független jelöltek szerezték meg, a pártjelöltként indulók közül a legtöbb polgármesteri posztot - a tisztségek 9 százalékát - a Peter Pelegrini által vezetett Hang (Hlas) jelöltjei szerezték meg. Pelegrini a legnagyobb ellenzéki pártból, az Irányból (Smer-SD) lépett ki.

A nyolc szlovákiai megye székhelyeinek többségében a regnáló polgármesterek erősítették meg posztjaikat. Hasonlóképpen Pozsonyban, ahol a liberális hármas koalíció által indított Matús Vallo lett a régi-új polgármester.

A Szlovákia történetében első alkalommal azonos időpontban tartott önkormányzati és megyei választások választási részvétel tekintetében vegyes eredményt hoztak. A megyei választásokon a voksolásra jogosultak 43 százaléka vett részt, ami jelentősen több mint az öt évvel ezelőtti majdnem 30 százalékos részvételi arány. Ugyanakkor az önkormányzati választások részvételi aránya 46 százalékos lett, ami 2,5 százalékponttal kevesebb, mint négy évvel korábban. A választásokon leadott voksok összesítését az idén először végezte teljesen elektronikusan a szlovák statisztikai hivatal.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×