Infostart.hu
eur:
355.38
usd:
308.53
bux:
133037.49
2026. június 11. csütörtök Barnabás
modern aircraft of an airfield
Nyitókép: frankpeters/Getty Images

Fuldokoltak a füstben egy fapados légitársaság utasai 25 percig

A légiutas-kísérők azt javasolták nekik, imádkozzanak, miközben a repülőgép kabinja füsttel telt meg utazás közben.

A SpiceJet légitársaság Goából induló járatának kényszerleszállást kellett végrehajtania, miután a múlt héten szerdán elindított SG 3735 jelű járaton az utasteret füst kezdte el megtölteni. Az utasok beszámolói szerint a körülmények ellenére az oxigénmaszkok nem estek le, így nem tudtak használni azokat.

Az egyik utas, Vivek Vishal szerint mind a kabint, mind a pilótafülkét füst árasztotta el. Egy másik utas, Srikanth Mulupala arról számolt be, hogy a stewardessek arra biztatták őket, imádkozzanak, aminek hatására sok utas bepánikolt és kiabálni kezdett - írja a The Sun.

A SpiceJet szóvivője tagadja, hogy ilyesmi történt volna. A vádakat alaptalannak nevezte és azt mondta, a személyzet a protokollt követte.

Mások szerint ugyanakkor elvették az utasok telefonjait és azt követelték, töröljék az azokkal készített képeket és videókat.

A szóvivő szerint csak rutinszerűen kérték őket a mobiltelefonhasználat mellőzésére, ahogyan azt minden repülő utasaival megteszik.

Egy utas szerint húsz perccel a füst megjelenése előtt már sugdolóztak egymás közt a személyzet tagjai, majd amikor az elárasztotta a gépet, arra szólították fel őket, hogy maradjanak csendben.

A gépen 86 utas ült, őket kényszerleszállást követően evakuálták a vészkijáraton keresztül, eközben egy utas megsérült. A kényszerleszállás miatt 9 másik járat késve tudott csak elindulni.

A meghibásodás okát elkezdték vizsgálni:

olajat találtak a motor leeresztő szelepében,

ami bejutott a légkondicionáló rendszerbe, ez okozott füstöt az utastérben. A SpiceJet-et arra utasították, hogy küldjön olajmintákat a repülőgép-hajtóműveket gyártó óriásvállalatnak, a Pratt & Whitney Canadának elemzésre.

A légitársaságnak idén már két műszaki hibás esete volt: ezek miatt a céget fokozott felügyelet alatt tartják. A szabályozó hatóság arra is utasította a légitársaságot, hogy csak járatkapacitásának 50 százalékával működjön.

Címlapról ajánljuk
Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Megkönnyebbülhetnek, akik már megkezdték a lakossági napelemes beruházásukat, de bajban voltak a június 15-i határidő miatt, mert szeptember 30-ig befejezhetik a beruházást, mert meghosszabbította a kormány a határidőt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Erősödik a forint - Döntött az EKB

Erősödik a forint - Döntött az EKB

A forint szűk sávban mozgott csütörtökön. A legfontosabb esemény az volt, hogy az Európai Központi Bank 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre, az irányadó betéti rátát 2,25 százalékra emelve az elhúzódó energiaválság és a gyorsuló infláció miatt. Christine Lagarde jegybankelnök az iráni háború okozta magasabb energiaárakra hivatkozva hangsúlyozta, hogy az inflációs kockázatok egyértelműen felfelé mutatnak, a kamatemelés pedig minden lehetséges forgatókönyv megvalósulása esetén indokolt lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×