Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Prison interior. Jail cells and shadows, dark background. 3d illustration
Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Azt hitték, elvonási tünetei vannak, a magánzárka padlóján szült

Jazmin Valentine-t kinevették és azt feltételezték, csak ki akar jutni cellájából, miközben ő éppen első gyermekét hozta a világra.

A marylandi nő hat órán át vajúdott mindenféle segítség nélkül: a hagerstowni börtön egészségügyi szolgáltatóját pereli azért, mert feltételezése szerint a személyzet tagjai kiáltásait annak tudták be, hogy biztosan drogelvonási tünetei vannak.

A nő a Sky News cikke szerint magánzárkában volt, ahol takaró vagy lepedő sem akadt, és végül az általa a magzatburoknak gondolt szövetet lökte ki az ajtónyílás alatt azért, hogy bebizonyítsa: valóban szül.

Többen is hallották, nem történt semmi

A börtön egy másik lakója is hallotta a kiáltásait, ő hívta fel a nő partnerét, aki ezek után felvette a kapcsolatot a börtönnel,

könyörögve azért, hogy nyújtsanak segítséget gyermeke vajúdó anyjának.

A börtön egyik vezetőhelyettese is jelezte aggályait az egészségügyi személyzetnek, de nem foglalkoztak ezzel. Végül ez a vezetőhelyettes ment be a nő cellájába 2021. július 4-én éjfél után: a nőt újszülött gyermekével karjaiban találta.

Jazmin Valentine, akinek ez volt az első szülése, azt mondta: rettegett, azt hitte, meg fog halni a gyermeke, vagy ő vérzik el. Amikor azonban rájött, hogy nem számíthat külső segítségre, összeszedte minden erejét, és a szülésre koncentrált.

"Az agyam azt súgta, bármi megtörténhet,

úgy éreztem, az ördög kezeiben vagyok" – emlékezett vissza.

Nem ez az első ilyen eset

A kereset szerint a marylandi Washington megye, annak seriffi osztálya és seriffje, valamint a börtön ápolói és helyettesei megsértették a nő az állami törvények és az Egyesült Államok alkotmánya szerinti jogait. A kereset szerint Valentine több mint nyolc hónapos terhes volt, amikor letartóztatták próbaidő állítólagos megszegése miatt, és a szülés előtt egy nappal a börtönbe vitték. Néhány nappal később kiengedték, ő és gyermeke is jól vannak.

2019-ben Denverben történt már hasonló eset, amelyben egy nő öt órán át vajúdott egyedül cellájában. Jazmine Valentine-t ugyanaz az ügyvédi iroda képviseli, amely a denveri esetben is képviselte a felperest.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×