eur:
393.71
usd:
364.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Matteo Salvini, a kormányzó olasz Liga párt és Giorgia Meloni, az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője az Enrico Michetti római polgármesterjelölt kampányának befejezésével tartott római sajtóértekezleten 2021. október 1-jén.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani

Közvélemény-kutatás – Agyonnyerheti magát az olasz jobboldal?

Giorgia Meloni koalíciója akár 20 pontos előnyben is lehet, pártja pedig a legnépszerűbb.

Továbbra is a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) bizonyul a legnagyobb pártnak, az általa irányított koalíció pedig majdnem húsz százalékponttal megelőzi a baloldali szövetséget a szeptember 25-i választások előtt utoljára közölt felmérésekben, melyeket pénteken hoztak nyilvánosságra.

A Corriere della Sera és a többi országos napilapban pénteken megjelent táblázatok szerint az FdI bizonyul a legnépszerűbb politikai erőnek az urnákhoz készülő közel ötvenmillió olasz körében.

Giorgia Meloni pártjának támogatottsága - amely a 2018-as választásokon nem érte el az öt százalékot - jelenleg meghaladja a 25 százalékot. Második helyen a baloldali Demokrata Párt (PD) áll 20,5 százalékkal. Harmadik helyre az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kapaszkodott fel 14,5 százalékkal, mely elsősorban Dél-Olaszországban számít népszerűnek, ahol a párt a korábbi kormányzása idején bevezetett alapjövedelem megtartására építi kampányát. Meglepetésnek számít, hogy az M5S megelőzi a Ligát.

Matteo Salvini pártjának enyhén csökkent a támogatottsága, amelyet jelenleg 12,5 százalékra mérnek, a Hajrá Olaszország (FI) stabilan nyolc százalékon áll,

az úgynevezett harmadik pólus, vagyis az akció és az Élő Olaszország centrista szövetsége 6,7 százalékot ér el. A parlamentbe való bejutáshoz szükséges három százalékos küszöböt a mostani felmérések szerint a Zöldek és az Olasz Baloldal szövetsége lépi át, valamint a Civil Hálózat nevű politikai formáció.

A felmérések szerint az Olasz Testvérek a hagyományosan a Ligára szavazó észak-olaszországi tartományokban is megelőzte a szövetséges pártot. Az Il Giornale című jobboldali napilap úgy vélte, nem az a kérdés, hogy a jobboldali koalíció nyeri-e meg a választást, hanem az, hogy mekkora lesz az FdI és a Liga közötti különbség. A baloldali La Repubblica úgy értesült, hogy Giorgia Meloni pártja magának szeretné megszerezni a gazdasági, külügyi, belügyi és védelmi tárcát.

A jelenlegi felmérések szerint az FdI, a Liga és az FI koalíciója 46,6 százalékon áll, a PD vezette szövetség pedig 27,2 százalékon.

Utóbbi 249 mandátumot biztosítana a jobbközépnek a 400 fős római alsóházban, valamint 121 szenátort a 200 fős felsőházban.

Az öt évvel ezelőtti választásokon 72,9 százalékos volt a részvételi arány. Most a szavazásra jogosultaknak 33,4 százaléka állítja, hogy nem megy el voksolni.

A témában mág júliusban Molnár Anna és Szomráky Béla volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége, hallgassa meg a teljes beszélgetést!

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×