Infostart.hu
eur:
360.78
usd:
314.89
bux:
152667.74
2026. szeptember 22. kedd Móric
Ferenc pápa misét celebrál a bíborosok kétnapos konzisztóriumának végén a vatikáni Szent Péter-székesegyházban 2022. augusztus 30-án. Három nappal korábban a római katolikus egyházfő előtt húsz új bíboros tette le esküjét.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Ferenc pápa térde történelmi találkozót húzhat keresztbe

Orvosa eltiltotta, hogy részt vegyen a vallási vezetők szeptember közepi találkozóján Kijevben vagy Moszkvában.

Térdsérülése miatt Ferenc pápa a közeljövőben nem tud Kijevbe vagy Moszkvába utazni, és orvosa utasítására nem vesz részt a vallási vezetők szeptember 13-15. közötti kazahsztáni megbeszélésén sem - jelentette be maga a katolikus egyházfő a CNN portugáliai csatornájának adott interjújában, amelyet teljes terjedelmében hétfőn este vetítenek.

A csatorna honlapján hétfőn közzétett részletek szerint Ferenc pápát július végi kanadai látogatását követően a már korábban bejelentett ukrajnai és oroszországi látogatásáról is kérdezték, amelynek célja az lett volna, hogy elősegítse a két ország közötti háború lezárását célzó párbeszédet.

A Reuters hírügynökségnek adott júliusi exkluzív interjújában az egyházfő megerősítette: szeretne Kijevbe látogatni, de előtte Moszkvába is elutazna, hogy elősegítse a békét.

Azt is elmondta a nyári interjúban, hogy "kisebb törést" szenvedett a térde, amikor a gyulladt térdszalagja miatt rosszul lépett.

Ferenc pápa korábbi tervei szerint részt vett volna a világvallások és hagyományos vallási gyülekezetek vezetőinek VII. kongresszusán szeptember 13-15. között a kazah fővárosban, Nur-Szultanban, de erre a látogatásra sem kerül sor.

Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×