eur:
413.64
usd:
401.56
bux:
81178.25
2025. január 10. péntek Melánia

Cseh kormányfő: Putyin elferdíti a történelmet

Petr Fiala a történelem és a jelen eseményeinek elferdítésével vádolta meg az orosz elnököt hétfői, győzelem napi beszédével kapcsolatban.

"Értelmetlen tagadni minden egyes hazugságot, amely Moszkvában elhangzott" - mondta Putyin beszédére utalva, amelyben az orosz elnök az ukrajnai inváziót próbálta igazolni. Fiala hozzátette: a beszéd megerősítette, milyen fontos a Nyugat egységes és eltökélt fellépése az agresszorral szemben.

Oroszországban május 9-én ünneplik a náci Németország felett a második világháborúban aratott győzelem évfordulóját. Ennek alkalmával idén is nagyszabású katonai díszszemlét tartottak Moszkvában, amelyen az orosz elnök beszédet mondott.

Jan Lipavsky cseh külügyminiszter hangsúlyozta: Oroszország elveszítette az erkölcsi jogot ahhoz, hogy megünnepelje a második világháború végét, mert megszegte az ENSZ Alapokmányát, amely tiltja az agressziót.

A tárcavezető a sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: az orosz csapatok ukrajnai tevékenysége hasonlít a nácik pusztításához.

"Putyin beszéde köszönőviszonyban sincs a valósággal" - jegyezte meg.

Beszédében az orosz elnök azzal érvelt, hogy a nyugati országok és Kijev tevékenységeinek tükrében Oroszországnak nem maradt más választása, mint a harc. Azt állította, hogy Kijev offenzívát akart indítani az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területeken, a NATO katonai infrastruktúra fejlesztésébe fogott az orosz határ közelében, illetve az annektált Krím-félsziget ellen is támadás készülődött. Oroszország így megelőző csapáshoz folyamodott a saját védelme érdekében - fűzte hozzá Putyin.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Továbbra is heves harcok zajlanak az oroszországi kurszk-régióban, ahol az ukrán csapatok vasárnap indítottak újabb offenzívát. Kijev állítása szerint egy komolyabb orosz ellentámadást is vissza tudtak verni. Ezzel párhuzamosan tisztázódtak az utolsó, Joe Biden amerikai elnök által összeállított amerikai fegyverszállítmány részletei is. Biden január 20-án hagyja el a Fehér Házat, a szakértők egyelőre csak találgatják, hogy Donald Trump megválasztott elnök milyen lépéseket fog tenni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×