Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
324.57
bux:
145116.08
2026. november 2. hétfő Achilles
Moszkva, 2018. március 1.Az orosz elnök hivatalos honlapja által közreadott, videofelvételről készült kép egy Kindzsal (Tőr) típusú hiperszonikus rakétával felszerelt MiG-31 vadászrepülőgépről, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a manőverező nukleáris fegyverek kifejlesztéséről tartott beszámolója alatt mutattak be Moszkvában 2018. március 1-jén, Putyin évértékelő beszédének napján. (MTI/EPA/Orosz elnök hivatalos honlapja)
Nyitókép: MTI/EPA/Orosz elnök hivatalos honlapja

Kaiser Ferenc: olyan fegyvert vetettek be az oroszok, amely ellen nincs védelem

Annyira gyors a rakéta, hogy amikor észlelik a lokátorok, a következő pillanatban már be is csapódik – mondta a Kindzsalról Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

Az orosz védelmi minisztérium szombaton bejelentette, hogy Ukrajna nyugati részén, Ivano-frankivszki területen új hiperszonikus fegyvert, Kindzsal lövedéket vetettek be egy katonai raktár ellen. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense érdeklődésünkre elmondta, hogy nem egy teljesen új eszközről van szó, mert az ukrajnai háború első csapásait az orosz haderő az Iszkander nevű hadműveleti harcászati ballisztikus rakétákkal mérte, és a Kindzsal ennek egy légi indítású változata. Csakhogy az Iszkander hatótávolsága 500 kilométer, a tesztjelleggel már a szíriai polgárháborúban is bevetett Kindzsalé ennek a többszöröse.

"Minden ballisztikus rakétánál a legtöbb energiát a rakéta elindulása emészti fel, és mivel ez szuperszonikus sebességű gépről indítható, így jóval nagyobb hatótávolságot és jóval nagyobb sebességet lehet vele elérni. Akár 10 ezer kilométer/órát meghaladó sebességet is képes elérni az eszköz, és orosz adatok szerint 2000-3000 kilométeres a hatótávolsága. Az a nagyon veszélyes, hogy mivel irgalmatlan gyors, gyakorlatilag percenként tesz meg több mint 130 kilométert,

egészen egyszerűen nem lehet ellene védekezni.

Annyira rövid a reagálási idő, hogy mikor észlelik a lokátorok, a következő pillanatban már be is csapódik, és mivel maga a rakéta borzasztó sebességgel érkezik, nagyon nagy a robbanófej átütőereje is" – mondta a szakértő.

Elvileg minél nagyobb egy eszköz sebessége, annál nehezebb pontosan célba irányítani, de az eddigi tapasztalatok alapján meglepően pontos a Kindzsal. Kaiser Ferenc szerint valószínűleg egy előre meghatározott programot repül le a rakéta, esetleg műholdas GPS-alapú korrekcióval, mert az oroszoknak erre van egy saját GPS-rendszerük, de megbízható információk ezeknek a rakétáknak az irányítási rendszeréről nem állnak rendelkezésre.

Ugyanezt a rakétát a haditengerészet is használja hajók fedélzetén Cirkon néven, tehát ugyanazt a típust többféle indító platformról – önjáró nehézteherautó, repülőgép, hadihajó – is indítani tudják.

"Moszkva ezeket az új fegyvereit azért is alkalmazza nagy mennyiségben, mert ezzel olyan sikereket, marketingértéket tud felvonultatni,

ami egy picit azt a várható piacvesztést, amit a többi orosz fegyverrendszer nem annyira sikeres szereplése okoz, tudja mérsékelni" – mondta Kaiser Ferenc, és hozzátette, a 15 évvel ezelőtti 25 százalékról mostanra 15 százalékra mérséklődött az orosz részarány a nemzetközi fegyverpiacon, és szerinte az ukrajnai háború miatt tovább romlik majd az oroszok pozíciója, mert mert nem vizsgáztak jól az orosz fegyverek. Ez nem feltétlenül a fegyverek kudarca a szakértő szerint, mert "rosszul kiképzett állomány, rossz vezetéssel, rossz elképzelés alapján alkalmazza őket".

'A nemzetközi piacokon a többi konkurens nyilván erre majd rá is fog játszani, tehát Moszkva a fegyverexportfronton sem fog jól kijönni ebből a háborúból" – jegyezte meg az NKE docense.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta fokozatosan javul a hangulat, már pluszban vannak a vezető indexek, idehaza a ma is új történelmi csúcsra emelkedő Telekom teljesít jól. Eközben a lengyel tőzsde az országban zajló politikai feszültségek miatt alulteljesítő. Délután újabb lendületet kaptak a piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×