Infostart.hu
eur:
355.52
usd:
312.32
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Távollétében négy év börtönre ítélték Tunézia korábbi elnökét

A Franciaországban élő Monszef Marzuki a jelenlegi államfő bírálója.

A döntésről szerdán beszámoló igazságügyi forrás nem tudta pontosítani a vádat, amely miatt Marzukit első fokon elítélte a tuniszi bíróság.

Az AFP francia hírügynökség által megkeresett ügyvédje, Lamia Hemiri azt mondta, hogy Marzuki nem kapott semmilyen bírósági idézést, egyben hozzátette, "nem tudja, miért ítélték el".

A helyi média szerint Marzukit abban találták bűnösnek, hogy "aláásta az állam biztonságát és "diplomáciai kárt okozott".

Egy tunéziai bíró november elején adott ki nemzetközi elfogatóparancsot Marzuki ellen, két héttel azt követően, hogy Kaisz Szaíd elnök arra kérte a tunéziai igazságszolgáltatást, indítson vizsgálatot a korábbi elnök egyes kijelentései miatt. Azt is kérte a tunéziai igazságszolgáltatástól, hogy vonja be a diplomáciai útlevelét Marzukinak, akit "Tunézia ellenségei közé" sorol.

Egy október eleji párizsi tüntetésen Marzuki felszólította a francia kormányt, hogy vonjon meg minden támogatást Szaídtól, aki "a (tunéziai) forradalom ellen szervezkedett és eltörölte az alkotmányt".

Marzuki egyben üdvözölte, hogy elhalasztották a novemberre tervezett tunéziai Frankofónia-csúcstalálkozót, amit Szaíd hatalomátvételének elítéléseként is lehet értékelni.

A hónapok óta tartó politikai patthelyzet után, a gazdasági és egészségügyi válság közepette Szaíd július 25-én közvetlen veszélyre hivatkozva menesztette a miniszterelnököt, felfüggesztette a parlament tevékenységét és átvette az igazságszolgáltatás irányítását.

Azóta Marzuki többször is felszólalt a televízióban és a közösségi oldalakon, hogy követelje az általa "puccsistának" és "diktátornak" nevezett elnök eltávolítását.

Marzuki a korábbi tunéziai elnök, Zejn el-Abidin ben Ali diktatúrájának ellenzője volt. A zsarnok hatalmát megdöntő 2010-2011-es jázminos forradalom után ő lett az ország első elnöke 2011-től 2014-ig.

A 76 éves politikus régóta a tunéziai demokráciáért folytatott küzdelem jelképe, még akkor is, ha tekintélye valamelyest megkopott, különösen azért, mert vitatott szövetséget kötött a mérsékelt iszlamista Ennahda Mozgalommal.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×