Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
308.58
bux:
142470.89
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Magdalena Andersson svéd miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke sajtótájékoztatót tart a költségvetésről szóló szavazás után Stockholmban 2021. november 24-én. Andersson, Svédország első női miniszterelnöke megválasztása után néhány órával lemondott, miután a Zöld Párt kilépett a kormánykoalícióból az ellenzék által benyújtott, alternatív költségvetési tervezet elfogadása miatt.
Nyitókép: MTI/AP/TT Hírügynökség/Pontus Lundahl

Újra megválasztották az egy nap után lemondott svéd kormányfőt

Hivatalosan is ő lehet az első nő a kormány élén az ország történetében.

Ismét Magdalena Anderssont választotta miniszterelnökké Svédországban a parlament.

A Szociáldemokrata Párt vezetőjének ezúttal 101 képviselő szavazott bizalmat, 173 ellenszavazat és 75 tartózkodás mellett. A svéd törvények szerint a miniszterelnököt akkor választják meg, ha a 349 képviselőből 175-nél - az abszolút többségnél - kevesebb szavaz ellene.

Anderssont a múlt héten egyszer már megválasztotta a parlament, de mindössze hét órával ezt követően le is mondott, miután a Zöld Párt kilépett a kormánykoalícióból az ellenzék által benyújtott alternatív költségvetési tervezet elfogadása miatt. Ezért hivatalosan be sem tudták iktatni kormányfőként.

Az új miniszterelnök várhatón kedden mutatja be egypárti kormányát a királynak, és ezzel hivatalba is lép.

Magdalena Andersson - akkori pénzügyminiszter - november közepén kapott kormányalakítási megbízást a házelnöktől.

Az országban júniusban alakult ki kormányválság, miután az előző, szintén szociáldemokrata miniszterelnök, Stefan Löfven hétéves kormányzás után június végén elveszítette az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt.

Svédországban a tervek szerint 2022. szeptember 11-én tartanak parlamenti választásokat.

Címlapról ajánljuk

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására – mondta Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×