Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.95
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Ferenc pápa üdvözli a heti általános audienciáján megjelent hívőket a vatikáni Szent Damáz-udvarban 2021. május 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci

Friss híreket közöltek Ferenc pápa állapotáról

Hatodik napja van kórházban.

Ferenc pápa műtét utáni gyógyulása a várakozásoknak megfelelően alakul, de az egyházfő a vasárnap tartandó Úrangyala-imádságára még nem tud visszatérni a Vatikánba, ezért azt a kórházban mondja majd el a szentszéki sajtóközpont közleménye szerint.

Ferenc pápa kórházi tartózkodása hatodik napján a Vatikán közölte, hogy az egyházfő az utóbbi huszonnégy órát nyugodtan töltötte.

A műtétet követő klinikai időszak normálisan zajlik, folytatódik a tervezett kezelés - hangsúlyozta a szentszéki szóvivő, Matteo Bruni aláírásával kiadott közlemény.

Nyilvánosságra hozták, hogy az egyházfő rendszeresen és önállóan táplálkozik, sétált a kórház folyosóján, dolgozott és olvasott is. A pápai kórteremhez tartozó kis kápolnában misét mutatott be a neki segítő egészségügyi személyzettel.

A Vatikán kiemelte, hogy a korábban mért láz után a pápa már teljesen lázmentes.

Ferenc pápa vasárnap még kórházban lesz, ezért a délben szokásos Úrangyala-imádságot és az azt kísérő beszédet a Gemelli kórház tizedik emeleti ablakából mondja el.

Korábban Szent II. János Pál pápa volt, aki a "harmadik Vatikánnak" nevezett római kórházból mondta el beszédeit, amikor a Gemelliben kezelték. Először 1981. május 17-én, néhány nappal az ellene elkövetett merénylet után, amikor Szent II. János Pál a kórházi ágyából, felvételről küldte el vasárnapi üzenetét. 1981 júniusában a Gemelli tizedik emeleti ablakából mondta el beszédét, és így tett további kórházi tartózkodásai során is. Legutoljára a súlyos beteg Szent II. János Pál 2005. február 27-én és március 6-án köszöntötte a hívőket a Gemelli ablakából, akkor már beszéd megtartása nélkül.

A 84 éves Ferenc pápán vasárnap este tervezett műtétet hajtottak végre vastagbélszűkület miatt. A betegség idős embereknél nem ritka, fájdalmat, felfúvódást, gyulladást és elégtelen bélmozgást okozhat.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×