eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Pozsony, 2016. március 6. Richard Sulik, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) liberális párt vezetője Pozsonyban a szlovákiai parlamenti választás napján, 2016. március 5-én. A Szabadság és Szolidaritás a második legjobb eredményt érte el. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Bejelentette lemondását a szlovák gazdasági miniszter

Bejelentette lemondását Richard Sulík szlovák gazdasági miniszter, a négypárti szlovák kormánykoalíció egyik kisebb, liberális pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) az elnöke pozsonyi sajtótájékoztatóján hétfőn. Richard Sulík a kormány harmadik minisztere, aki távozik posztjáról két héten belül.

Sulík - aki Igor Matovic kormányfő távozása leghangosabb követelőjének számít a koalíción belül - lemondását korábbi ígéretével és azzal indokolta, hogy ezzel teljesíteni akarja azt a feltételt, amelyhez Igor Matovic saját lemondását kötötte vasárnapi bejelentésében.

"Tartom magamat az ígéretemhez, és lemondok, (.) bízom benne, hogy ez a lépésem hozzájárul ahhoz, hogy a kormány egy rekonstrukció után ismét működőképes legyen" - jelentette ki Richard Sulík, aki annak a véleményének is hangot adott, miszerint Igor Matovicnak távoznia kell, mert "nem képes vezetni a kormányt".

Igor Matovic vasárnap jelentette be, hogy néhány feltétel teljesítése mellett hajlandó lenne lemondani a kormányfői posztról, és más posztot betölteni a kormányban. Távozását több feltételhez kötötte, konkrétan Richard Sulík, Mária Kolíková igazságügyi miniszter (Emberekért), Juraj Seliga, a pozsonyi parlament alelnökének (Emberekért), illetve Jana Bittó Cigánikova (SaS), a parlament egészségügyi bizottsági elnökének lemondásához, valamint ahhoz, hogy a koalíció a tavaly tavaszi választások után kialakult erőviszonyok alapján ossza újra a miniszteri tisztségeket. Ez utóbbival arra célzott, hogy a kormányfő távozásának követelői - a kormánykoalíció két kisebb, liberális pártja, az SaS és az Emberekért párt - a kormánykoalíció egy évvel ezelőtti összeállításakor a súlyukhoz képest több tisztséget kaptak.

Sulík hétfői sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva elmondta:

a parlament egészségügyi bizottságának általuk jelölt elnöke nem mond le posztjáról, és elutasítják Matovicnak azt a feltételét is, hogy a koalíción belül újraosszák a miniszteri posztokat.

Hozzátette: hajlandóak tovább tárgyalni a koalíció jövőjéről, de ha nem lesz megegyezés, és Matovic nem mond le, akkor az SaS többi minisztere is beadja a lemondását csütörtökön, a SaS pedig nem marad a koalíció része. Sulík kijelentette azt is, hogy amennyiben Matovic lemond a kormányfői posztról, de a kormány tagja akar maradni, akkor ő maga is igényt tart egy másik posztra a kabinetben.

Igor Matovic kabinetje a parlamentben akkor is megőrizné többségét, ha a három kisebb kormánypárt bármelyike kilépne a koalícióból, két párt kilépése esetén azonban már elveszítené azt. A koalíció legnagyobb pártja, a centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) többször is egyértelműen kiállt Igor Matovic mellett. A koalíció második legerősebb pártja, a jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) korábban néhány szociális intézkedéshez kötötte megmaradását a koalícióban, és - úgy tűnik - ezekben sikerült megegyezniük.

A szlovák kormánykoalíción belül hetek óta feszült a helyzet az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott - részben különböző - elképzelései, illetve Richard Sulík és Igor Matovic személyes konfliktusai miatt is. A helyzet azután mérgesedett el még inkább, hogy a kormányfő a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V vakcinából. Azóta gyakorlatilag folyamatos a kormánykoalíció két kisebb, liberális pártjának - a kormányfő távozását célzó - nyomásgyakorlása. A kormány koalíciós tanácsa a tervek szerint hétfőn késő délután ül össze.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×