Infostart.hu
eur:
361.16
usd:
317.23
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Búvárok kutatnak áldozatok után 2020. augusztus 7-én, három nappal a kikötői negyedben történt hatalmas erejű, kettős robbanás után. A detonációk következtében a legutóbbi információk szerint legkevesebb 135 ember életét vesztette, több mint ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították.
Nyitókép: Búvárok kutatnak áldozatok után 2020. augusztus 7-én, három nappal a kikötői negyedben történt hatalmas erejű, kettős robbanás után. (MTI/EPA/Vael Hamzeh)

Bejrúti robbanás: vádemelés a legmagasabb politikai körök szereplői ellen

Vádat emeltek Haszan Diáb libanoni ügyvezető kormányfő és három volt miniszter ellen a több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó augusztusi bejrúti robbanással összefüggésben.

Fádi Szaván bíró a kormányfő mellett vádat emelt Ali Haszan Halíl volt pénzügyminiszter ellen, illetve a közmunkaügyi tárcát korábban vezető Gázi Zaiter és Júszuf Fenianosz ellen. Mindnyájuk ellen halált okozó gondatlanság a vád.

Zaiter a Reuters hírügynökséggel közölte, hogy nyilatkozatot tesz, amint hivatalosan értesítik a vádakról. Zaiter 2014-ben vezette a közmunkaügyi tárcát, nem sokkal azután, hogy behajózott a kikötőbe a Rhosus, fedélzetén a hatalmas mennyiségű ammónium-nitráttal, amely az augusztusi bejrúti robbanást okozta.

A detonációt követően kiderült,

az illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de senki nem tett semmit,

hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. A robbanást kormányellenes tüntetések sorozata követte.

Bejrút kikötőjének egyik raktárában augusztus 4-én több száz tonna ammónium-nitrát repült a levegőbe. Ez több mint kétszáz ember halálát okozta, és több ezren megsérültek. A robbanás egész negyedeket tett lakhatatlanná. Haszan Diáb és kormánya ezután benyújtotta lemondását, de ügyvivő kormányként még a helyén maradt, mert nem sikerült megválasztani az új kabinetet. A robbanással összefüggésben kéttucatnyi embert vettek őrizetbe, a hivatalos eljárást vezető Szaván pedig a múlt hónapban levelében arra kérte a parlamentet, hogy indítsanak vizsgálatot 10 korábbi miniszter ellen.

Címlapról ajánljuk
Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a Hormuzi-szoros körüli események hatásai elsősorban az olajtermékek, és nem a nyersolaj piacán érzékelhetők. Deák András úgy véli: a térség jelentős finomítói kapacitásai miatt az olajtermékek piaca érzékenyebb, miközben több arab ország a nyersolaj egy részét alternatív útvonalakon is exportálni tudja.

Kapitány István bemutatta Paks II. új vezérét

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

A korrekció napja lehet a péntek a forint piacán, miután az elmúlt napok jelentős gyengülését kiváltó olajár-emelkedés megtorpant. A Brent árfolyama több dollárral csökkent, az euró-forint jegyzése a csütörtöki 365 körüli szintekről erős korrekcióba kezdett. A magyar valutának emellett némi támaszt adhat, hogy az energiaársokk hatására a piac kevesebb MNB-kamatvágást áraz, miközben a kereskedők továbbra is a közel-keleti fejleményeket, az amerikai vámfenyegetéseket, a dollár mozgását és a kötvényhozamokat figyelik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×