Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Járművek haladnak a romok mellett a libanoni fővárosban 2020. augusztus 19-én. Tizenöt nappal korábban Bejrútban 2750 tonna, a kikötőben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. Legkevesebb 171 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná.
Nyitókép: MTI/AP/Huszein Malla

Tábori kórház és több mint ötszáz olasz katona érkezett Bejrútba

Segélyszállítmányt is vittek, az augusztus 4-i tragikus robbanást követő helyreállítási munkálatokban segédkeznek.

A segélyszállítmány szombat délután érkezett egy hajóval. Az olasz minisztérium közölte, hogy Lorenzo Guerini tárcavezető hétfőn látogat Bejrútba. Olasz katonák már évek óta állomásoznak Libanonban az ENSZ 12 ezer fős UNIFIL békefenntartó egységének részeként. A misszió olasz parancsnokság alatt áll.

A bejrúti kikötőben augusztus 4-én történt a katasztrófa, amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta különösebb óvintézkedések nélkül tárolt ammónium-nitrát robbant fel. A több mint 180 halálos áldozatot és 6000 sebesültet követelő katasztrófa a főváros kórházaiból kettőt súlyosan megrongált. A robbanást követően megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma is. A libanoni hatóságok válaszul kijárási korlátozásokat rendeltek el. Az országban eddig mintegy 12 ezer 200 fertőzöttet jelentettek.

Kuvait bejelentette, hogy segít újjáépíteni a robbanásban megsemmisült gabonatározót. A 120 ezer tonna befogadóképességű építmény Libanon egyetlen nagy kapacitású tározója volt. Megsemmisülése súlyos probléma a gazdasági nehézségekkel küszködő országban.

Raul Nehme ügyvivő libanoni gazdasági miniszter ugyanakkor biztosította a lakosságot, hogy nem kell liszt-, vagy kenyérhiánytól tartani. Libanon gyakorlatilag teljesen importra szorul ezekből a termékekből.

A bejrúti robbanásról és következményeiről az Infostart összes hírét megtalálja ITT.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×