Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
325.61
bux:
143748.14
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay.com

Szakértő: szinte lehetetlen küldetés előtt az új pártelnök

Két tisztújítás is volt a hét végén Szlovákiában. A Magyar Közösség Pártja (MKP) új elnöke Forró Krisztián lett, a legnagyobb szlovák ellenzéki párt, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer) pedig újraválasztotta elnökének Robert Ficót, a volt szlovák miniszterelnököt.

Forró Krisztián hosszabb ideje fontos szerepet tölt be a Magyar Közösség Pártjának elnökségében, igazi „szervezőzseni”, aki 80 ezer szavazatot szerzett meg például a migránskvóták elleni MKP-kezdeményezésben. Alapvetően a nyugat-szlovákiai centrumnak a képviselője, de Berényi Józseffel, az egykori pártelnökkel egyetemben azt a csallóközi-mátyusföldi régiót képviseli, amelynek a legtöbb küldöttje volt a hét végén a közgyűlésen – magyarázta az InfoRádiónak nyilatkozó Szarka László Szlovákia-szakértő.

A történész egyetértett, Forró Krisztián számára kétségkívül

a legnagyobb kihívást az jelenti majd, hogy megteremtse az egységes képviseletet Szlovákiában.

Szerinte azonban az ötpárti megosztottság mögött egy erős társadalmi megosztottság is húzódik a Felvidéken. Mint ismert, Szlovákiában a magyarság képviselete meglehetősen elaprózott, 5 párt verseng a szavazatokért, azonban a két mérhető párt, az MKP, illetve a Most–Híd sem volt képes a legutóbbi választáson bejutni a parlamentbe, így 1990 óta most először parlamenti képviselet nélkül maradtak a felvidéki magyarok.

Az új MKP-elnök terve, vagyis a félmilliós szlovákiai magyarság integrálása, illetve a pártstruktúrák egységesítése azonban nagyon súlyos kompromisszumokat igényel – fogalmazott Szarka László –, hiszen a bejáratott struktúrák, bármilyen miniatűr méretben is, emberek százainak életét befolyásolják, nem beszélve az ezek mögött húzódó ideológiákról. A szlovákiai politikai élettel való együttműködés hangsúlyozása, illetve a Budapesttől való függőségnek az elfogadása erős választóvonalat jelentett eddig – magyarázta a szakember, megismételve: hatalmas feladat előtt áll a Magyar Közösség Pártja új vezetése, amely két és fél évre kapott mandátumot.

A történész úgy véli, a pártok vezetői heteken belül leülhetnek egyeztetni, és egy olyan elképzelés születhet, ahol frakciónként fognak egyesülni a pártok, esetleg létrejön egy pártkoalíció, aminek viszont az a veszélye, hogy annek esetében nem 5 százalékos a parlamenti küszöb, hanem 7 százalék. Szarka László szerint ezért

a legpragmatikusabb megoldás egy egységes pártnak a létrehozás lenne.

Nagy árat fizet a Smer Fico miatt

Szarka László a Irány – Szociáldemokráciára áttérve, amely a hét végén szintén túlesett az elnökválasztáson, kifejtette: az egykori legerősebb baloldali politikai pártot, amely abszolút többséggel bírt korábban a törvényhozásban,

elérte az a végzet, ami általában a vesztes pártokra jellemző:

miszerint „osztódással szaporodnak”. A hétvége híre, hogy kilenc új formáció indulását feltételezik az őszi politikai szezonban, így például a Smerből kiváló, korábbi miniszterelnök, Peter Pellegrini is pártot akar alapítani.

Úgyhogy Robert Fico erős baloldaliságot mutató új elképzelése nagyon kérdéses, hogy mekkora tömegeket lesz képes megmozgatni, miközben a népszerűségi mutatja már 10 százalék alatt van – hívta fel a figyelmet a történész. Vagyis a pártkongresszus pusztán az ő párton belüli erejét mutatta meg, aminek viszont az az ára, hogy egyre többen válnak ki a Smerből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×