Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
325.32
bux:
143764.96
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Szófia, 2018. május 17.Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok csúcsértekezletére érkezik a szófiai Nemzeti Kultúrpalotába 2018. május 17-én. (MTI/EPA/Vaszil Donev)
Nyitókép: MTI/EPA/Vaszil Donev

Hang névvel alakított új pártot Peter Pellegrini

Peter Pellegrini szlovák exkormányfő új politikai pártot alapít, melynek hétfőn jelentette be a nevét: Hlas-socialna demokracia, magyarul: Hang-szociáldemokrácia. Egy hétvégén ismertetett felmérés szerint az új párt máris a második helyen áll a népszerűségi listán, míg a közel egy évtizeden át az országot irányító Robert Fico pártja, a Smer egyre kisebb támogatottságnak örvend.

Peter Pellegrini 2018-ban a Ján Kuciak újságíró és jegyese Martina Kušnírová meggyilkolása által kiváltott tüntetéshullám után váltotta le az akkor már háromszoros kormányfőt, Robert Ficót a miniszterelnöki székben. A közvélemény egy része szerint bábként kormányozta az országot, mert az irányítást ténylegesen nem kapta meg Ficótól, hanem azt tette, amire ő a háttérből utasította. Két héttel ezelőtt azonban Pellegrini bejelentette, hogy hátat fordít az őt kinevelő Smernek, és kilép a pártból, melynek színeiben korábban államtitkári, oktatásügyi miniszteri és házelnöki pozíciót is betöltött, mielőtt miniszterelnök lett.

Hétfőn pedig bejelentette, amit sejteni lehetett: Hlas-socialna demokracia, magyarul: Hang-szociáldemokrácia néven új pártot alapít. A párt célja, hogy a szociáldemokrácia hangjává váljon Szlovákiában. „Ez utóbbi irányzatot vissza kell adni az embereknek és vissza kell szerezni a koalíciós potenciált is” – hangsúlyozta a volt kormányfő. Pellegrini elmondta: a pártjában egyesülnie kell a tapasztalatnak, a szakmaiságnak és a fiatalos lendületnek. Úgy véli, az új párt alapítása mérföldkő a szociáldemokrácia építésében. A korábban a Smerből elcsábított 10 erős ember mellett bemutatott 15 új, fiatal tagot is.

Az új párt bejegyzéséhez 10 ezer támogató aláírásra van szükség, az összegyűjtött aláírásokat a belügyminisztériumnak kell benyújtani. Ha minden törvényes feltételnek megfelel, a tárca bejegyzi a pártot.

Egy hétvégén ismertetett felmérés szerint Pellegrini Hangja, vagyis az új párt máris a második helyen áll a népszerűségi listán 19,3 százalékos erdménnyel. Mindössze egy százalékkal van lemaradva Igor Matovič miniszterelnök OĽaNO-ja mögött. Azzal, hogy Pellegrini hátat fordított Robert Ficónak és az őt „kinevelő” Smer pártnak, lejtőre tette a Smert, amely június végén nem érte volna el a 10 százalékos támogatottságot.

Fico a Smerből távozókat árulóknak nevezte, szemükre vetve, hogy politikai karrierjüket a Smernek köszönhetik, aminek most hátat fordítanak. A pártelnök a távozókat felszólította, ha kiléptek a pártból, adják vissza a parlamenti tisztségeiket is, amit a Smernek köszönhetnek. Robert Fico Peter Pellegrinit is távozásra szólította fel a parlament alelnöki székéből.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×