Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Koronavírus fertőzte meg az egyik olasz kormánypárt vezetőjét

Facebookon jelentette be az olasz Demokrata Párt (PD) vezetője, Nicola Zingaretti, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Otthonról folytatja a munkát.

A politikus elmondta, jól érzi magát, és továbbra is mindent meg fog tenni, amire szüksége van az országnak.

Közölte: ő és a családja is szigorúan betartják az egészségügyi előírásokat, a hatóságok pedig mindenkit felkeresnek, akikkel az elmúlt időszakban kapcsolatba lépett.

Zingaretti mindenkit óva intett a pánikolástól, és elmondta, jó példát fog mutatni az embereknek azzal, hogy a lehető legjobban betartja az ilyenkor életbe lépő szabályokat.

A PD az Öt Csillag Mozgalommal közösen egy balos koalícióban irányítja az országot, és ugyan január végén Matteo Salvininek és a szélsőjobbos Ligának éjt nappallá tevő kampányolással sem sikerült bevenni az olasz baloldal egyik fő bástyájának tartott Emilia-Romagna régiót, a koalíció, a koalíció ettől még roskadozik.

A gazdaság gyenge, a jobboldali ellenzék erős, Salvini pedig nem adta fel tervét, hogy előrehozott választások kierőszakolásával jusson hatalomra - írja az Index.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×