Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Karacsi, 2014. január 2.2013. március 31-én készült kép a hazaárulással vádolt Pervez Musarraf volt pakisztáni elnökről Karacsiban. Sajtóértesülések szerint Musarrafot 2014. január 2-án szívproblémával kórházba szállították. (MTI/EPA/Rehan Hán) *** Local Caption *** 51088479
Nyitókép: MTI/EPA/Rehan Hán

Halálra ítélték Pervez Musarraf volt pakisztáni elnököt

A három bíróból álló különbíróság Musarraf távollétében, kétharmados többséggel hozta meg ítéletét.

A pakisztáni hadsereg egykori főparancsnokát azzal vádolták, hogy hazaárulást követett el, amikor 2007-ben a rendkívüli állapotra hivatkozva felfüggesztette az ország alkotmányát, és bebörtönözte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését.

A Dubajban élő, most 76 éves Musarraf visszautasította és politikailag motiváltnak nevezte az ellene felhozott vádakat. A volt elnök a keddi ítélet ellen fellebbezést nyújthat be.

Musarraf 2008-ban mondott le, miután az őt támogató párt gyengén szerepelt a parlamenti választásokon. Azóta többnyire külföldön tartózkodik, legutóbb 2016-ban hagyta el Pakisztánt, hogy gyógykezelésen vegyen részt Dubajban. A hatóságok akkor szökevénynek nyilvánították, mert annak ellenére távozott az országból, hogy hazaárulás címén 2013 óta büntetőeljárás folyt ellene.

Pervez Musarraf a hadsereg vezetőjeként 1999-ben vértelen puccsal döntötte meg az akkor kormányfőként szolgáló Navaz Sarif hatalmát, és elnökként 2008-ig irányította Pakisztánt. A volt tábornok 2013 márciusában többéves önkéntes külföldi száműzetése után azzal a szándékkal tért vissza Pakisztánba, hogy jelöltként részt vegyen a parlamenti választásokon, nem sokkal hazaérkezése után azonban házi őrizetbe helyezték.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×