Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.64
bux:
149652.23
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Meghalt Csehszlovákia utolsó kormányfője

Jan Strásky 78 évesen hunyt el Prágában.

Jan Strásky az 1989-es rendszerváltásig a csehszlovák állami bank hivatalnokaként dolgozott, és a szintén a pénzügyben dolgozó Václav Klaus baráti köréhez tartozott. Václav Klaus a rendszerváltás után cseh kormányfő lett, és javaslatára Strásky 1991 májusában a cseh kormány gazdasági reformokért felelős alelnöke lett.

Az 1992 júniusi csehszlovákiai parlamenti választások után, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a szövetségi állam rövidesen szétesik, és létrejön az önálló cseh és szlovák állam, Strásky elfogadta a csehszlovák kormányfői posztot. Václav Havel államfő lemondása után fél évig formálisan ő látta el a csehszlovák köztársasági elnök teendőit is. Később erre az időre, mint élete "legnehezebb, legfelelősebb" szakaszára emlékezett.

Az 1993-ban megalakult önálló Csehországban Václav Klaus kormányaiban néhány évig közlekedési, illetve egészségügyi miniszter volt, majd felhagyott az aktív politikával és haláláig nagy szenvedélyének, a turizmusnak élt.

Címlapról ajánljuk
Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×