Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Új felállás a német szociáldemokratáknál

Átmeneti időre három alelnök veszi át a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetését, miután hivatalosan lemondott a Németországot a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) együtt kormányzó párt elnöke - jelentették be.

Andrea Nahles távozása után

  • Malu Dreyer Rajna-vidék-Pfalz tartományi miniszterelnök,
  • Manuela Schwesig Meckelnburg-Elő-Pomeránia tartományi miniszterelnök és
  • Thorsten Schäfer-Gümbel, a párt Hessen tartományi vezetője

veszi át az SPD irányítását.

A párt továbbra is cselekvőképes, és kitart a CDU/CSU-val kötött koalíciós szerződés mellett - hangsúlyozták az elnökség ülése után tartott tájékoztatójukon.

Közölték: egyikük sem pályázza meg a pártelnöki tisztséget, alelnökként, csapatban, átmeneti időre, a tisztújításig vállalják az SPD vezetését.

Irányításukkal a párt valamennyi szervezetét átfogó közös gondolkodás kezdődik. Ennek első szakasza június 24-én, az elnökség következő ülésén ér véget, amikor döntenek a további menetrendről és egy sor alapvető kérdésről.

A többi között arról, hogy mikor és milyen módon - a tagság vagy kongresszusi küldöttek szavazatival - válasszanak elnököt, és hogy egy elnöke vagy két társelnöke legyen-e a pártnak.

Arról is döntenek majd, hogy miként hajtsák végre a koalíciós megállapodás azon pontját, miszerint a törvényhozási ciklus félidejében - 2019 őszén - felül kell vizsgálni a szövetségi kormány munkáját, a koalíciós együttműködésről szóló szerződés eredményeit - fejtették ki a tájékoztatón.

Andrea Nahles a párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetőjeként is tevékenykedett, és erről a tisztségéről is lemondott. A képviselőcsoport munkájának irányítását - ugyancsak átmeneti időre - Ralf Mützenich veszi át - jelentették be a három alelnök tájékoztatóján.

Andrea Nahles vasárnap közölte, hogy távozik tisztségeiből. Egy héttel korábban, május 26-án az SPD az európai parlamenti (EP-) választáson minden korábbinál gyengébb, 15,8 százalékos eredményt ért el, a brémai tartományi választáson pedig csak a második helyen végzett, így 73 évi kormányzás után ellenzékbe szorulhat.

A kettős kudarc révén tovább erősödtek a pártelnök-frakcióvezető tevékenységét bíráló hangok, és felerősödtek azok a követelések is, amelyek szerint az SPD-nek véget kell vetnie a CDU/CSU-val a 2005-2009-es és a 2013-2017-es ciklus után tavaly ismét elkezdett kormányzati együttműködésnek, és ellenzékben kellene próbálkoznia a megújulással.

A koalíciós társak részéről hétfőn ismét a kormányzati munka folytatására szólították fel a szociáldemokratákat. Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke hangsúlyozta: nem szabad "könnyelműen" felmondani a nagykoalíciót - a CDU/CSU-SPD összetételű kormányt -, mert a hazai és nemzetközi kihívások miatt stabilitásra van szükség, és el kell kerülni, hogy kormányválság vagy hosszadalmas választási kampány kezdődjék Németországban.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×