Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Söder: növeljük Bajorországban a visszaküldési nyomást

Bajorország rendőri vezetéssel saját menekültügyi hivatalt állít fel augusztustól, és következetesebben fog eljárni a migránsok deportálása terén - jelentette ki a Die Welt című konzervatív német lap vasárnapi kiadásának adott interjúban Markus Söder bajor kormányfő.

"Egyensúlyt akarunk teremteni az emberségesség és a jogállamiság között" - húzta alá Söder. A konzervatív Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa elmondta, hogy az augusztus 1-jén felálló bajor menekültügyi hivatal a jelenleg elaprózott felelősségi köröket lesz hivatott összefogni.

A menekültügyi fordulat második lépéseként a bajor kormányfő szerint szinte teljesen át fogják alakítani a menekülteknek járó támogatások rendszerét. Úgy véli ugyanis, hogy sokan az államtól kapott juttatások egy részét hazaküldik, ami miatt hazájuk nem érdekelt abban, hogy visszafogadja őket. Cél az is, hogy kevésbé legyen vonzó a Németországba jövetel.

Kiemelte a bajor kormányfő, hogy jelentősen bővítik a deportálási kapacitásokat, továbbképzik az ezzel foglalkozó rendőröket és repülőgépeket is bérelnek. "Ezzel jelentősen növeljük a deportálási nyomást" - hangsúlyozta Markus Söder. Annak a véleményének adott hangot, hogy aki jogosult a menekültstátuszra, az Bajorországban nagyobb eséllyel tud integrálódni, mint az ország más részein, aki viszont nem jogosult a befogadásra, azt Bajorország a több tartománynál következetesebben fogja kiutasítani.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×