eur:
416.4
usd:
401.03
bux:
79973.37
2025. január 7. kedd Attila, Ramóna

Elutasították a keresetet a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében

Elutasította a Gyulafehérvári Táblabíróság első fokon a gyulafehérvári római katolikus érsekség keresetét a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyében.

A táblabíróság közleménye szerint a bíróság elutasította a Jakubinyi György érsek által képviselt gyulafehérvári főegyházmegye keresetét, amelyet az egyház azt követően terjesztett be, hogy a román kormány egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért felelős restitúciós bizottsága elutasította a katolikusok visszaszolgáltatási kérelmét.

A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól.

Az ítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, az ügy várhatóan a legfelsőbb bíróságon folytatódik.

A restitúciós bizottság 2015 novemberében utasította el az egyház visszaszolgáltatási kérelmét, amely a Batthyáneum könyvtár és annak legfelső szintjén levő csillagvizsgálóra vonatkozott. Komáromi Attila, az egyház ügyvédje korábban az MTI-nek elmondta: az épületet a román kormány 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel visszaszolgáltatta, amit 2002-ben a parlament törvényerőre emelt. A jogszabály tételesen rendelkezik a Batthyáneum és más ingatlanok visszaszolgáltatásáról, csakhogy a román állam intézményei nem hajtották végre.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012-ben bírságot rótt ki a román államra, amiért 14 év alatt nem értesítette az egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyáneum ügyében.

Az egyház álláspontja szerint a könyvtárat és a csillagvizsgálót Batthyány Ignác püspök végrendeletileg a római katolikus egyházra hagyta, és a végrendeletben szereplő "Erdély provincia", amely alapján a román állam jogutódként lépett fel, az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelenti.

Ezzel szemben a román állam azt állítja, hogy a püspök nemcsak az egyházra, hanem Erdélyre is hagyta a könyvtárat, Erdély pedig ma Románia része, ezért a román államot illeti meg a tulajdonjog.

Címlapról ajánljuk
Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

A forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben – mondta az InfoRádióban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatoknak nem maradt más lehetősége, mint az adóemelés és bizonyos kiadások visszafogása annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a mindennapi működést.

„El tudjuk érni, hogy Putyin rábólintson, próbálják meg meggyőzni Zelenszkijt”

A pozsonyi parlament alelnöke szerint a szlovák kormány képes lenne elérni, hogy Vlagyimir Putyin részt vegyen az orosz-ukrán háború lezárását előidéző béketárgyaláson, amennyiben azt Pozsonyban tartanák. Andrej Danko megerősítette, hogy találkozni fog az orosz parlament és kormány képviselőivel. A szlovák ellenzéket arra szólította fel, hogy ők győzzék meg ugyanerről Volodimir Zelenszkijt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesüléseket. Mindeközben az amerikai tőzsdék emelkednek a tech szektor vezetésével. A mai napon ugyan még nem érkeznek igazán piacmozgató makroadatok, azonban a hét későbbi részében több fontos amerikai munkaerőpiaci mutató is napvilágot lát majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×