Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hazaértek az amerikai foglyok Észak-Koreából

Megérkeztek az Egyesült Államokba helyi idő szerint csütörtök hajnalban azok az amerikaiak, akiket Észak-Korea engedett szabadon előző nap.

Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump személyesen köszöntötte őket az Andrews katonai támaszponton, Washington mellett.

Helyi idő szerint éjjel fél háromkor érkezett meg a Washingtontól mintegy félórányi autóútra lévő Andrews légitámaszpontra Mike Pompeo külügyminiszter repülőgépe, s harminc percen belül leszállt a második gép is, amely a három volt elengedett foglyot hozta.

Fogadásukra a katonai repülőtéren két tűzoltóautó közé óriási amerikai zászlót feszítettek ki, vörös szőnyeget terítettek le, és Donald Trump és Melania Trump, valamint Mike Pence alelnök és hitvese, Karen várta a hazatérőket. Az elnöki pár felszállt a repülőgépre is, hogy ott köszöntse a három férfit.

"Igazán különleges éjszaka ez e három, valóban nagyszerű ember számára" - fogalmazott Trump a jelenlévő újságíróknak. De legbüszkébb arra lesz - tette hozzá - ha sikerül elérni, hogy az egész Koreai-félsziget atomfegyvermentes legyen. Az elnök leszögezte: valóban hisz abban, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "be akarja vezetni országát a való világba". Az egyik újságíró kérdésére, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy egy napon Észak-Koreába is elutazzék, Trump azt mondta: még ez is megtörténhet.

Donald Trump ismét megköszönte Kim Dzsong Unnak a három amerikai szabadon bocsátását, s leszögezte, hogy az amerikai-észak-koreai kapcsolatokban "új alapokról indulnak".

A három koreai gyökerű amerikai a külügyminiszter gépén hagyta el Phenjant, együtt Japánba repültek, ahol az Andrews légitámaszponton a jól érzékelhetően meggyötört és megtört férfiak orvosi felszereléssel és személyzettel ellátott repülőgépre szálltak át.

A két gép Alaszkában leszállt üzemanyag-utánpótlásért, s ezzel egy időben a washingtoni külügyminisztérium kiadta Kim Hak Song, Tony Kim és Kim Dong Chul közös nyilatkozatát, amelyben megköszönték Donald Trumpnak, Mike Pompeónak, az amerikai kormányzatnak és az amerikai népnek, hogy hazahozták őket.

A volt foglyokat a marylandi Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházba vitték további részletes kivizsgálásra.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×