Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Anyjuk családnevét is viselhetik az olasz újszülöttek

Alkotmányellenesnek minősítette az olasz alkotmánybíróság azt az olasz jogszabályt, amelynek alapján automatikusan az apa családnevét adták az újszülöttnek, ha a szülők házasok voltak.

Az állásfoglalás annak nyomán született, hogy egy olasz-brazil házaspár az apa és az anya családnevét is adni akarta gyermekének, miként az Spanyolországban és a legtöbb latin-amerikai országban szokás, és egyre gyakoribb a fiatal párok körében Észak-Európában és az Egyesült Államokban is.

A pár ügyvédei szerint a jelenleg érvényes jogszabály sérti a nemek egyenlőségének elvét.

Olaszországban először 40 éve javasolták a római korból eredő szabályozás megváltoztatását, a képviselőház egyszer el is fogadott egy törvénymódosítást, amely azonban elakadt a szenátusban.

A szenátus többé semmilyen kifogással nem utasíthatja el ennek az anakronizmusnak az eltörlését és a nők egyenjogúsítását ezen a téren is - reagált a döntésre a kormányzó Demokrata Párt egy képviselője.

Mivel a bíróság még nem tette közzé a keddi határozat teljes szövegét, egyelőre nem tudni, hogy a szülők szabadon választhatnak-e, melyikük nevét viselje a gyermek, vagy csak a kettős név használatára lesz lehetőség.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá.

Donald Trump ultimátumot adott Kijevnek és Moszkvának

Az Egyesült Államok júniusig szabott határidőt Ukrajnának és Oroszországnak arra, hogy megállapodásra jussanak a közel négyéves háború lezárásáról – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírókkal pénteken, azzal, hogy szavait csak szombat reggel lehet nyilvánosságra hozni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Államcsőd fenyegeti a földi paradicsomot, teljesen bedőlhet vele az eszköz, ami eddig még soha

Áprilisban technikai államcsőd fenyegeti a trópusi paradicsomként és luxus üdülőhelyként emlegetett Maldív-szigeteket: egy 2021-ben kibocsátott 500 millió dolláros speciális államkötvény lejárata és a kapcsolódó kifizetések teljesen kimeríthetik az ország tartalékait. A történet túlmutat a szigetországon: szuverén kibocsátó még nem csúszott meg szukukkal, így egy esetleges késedelem precedenst teremtene, ami a teljes iszlám pénzügyi piac reputációját megrázhatja. A maldív kormány így külső mentőövekben, refinanszírozásban és tartalékfelhasználásban bízik, de a piac számára az áprilisi határidő csak az első nagy stresszteszt egy hosszabb adósságspirálban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×