Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Kivégzéseket követelnek a török tüntetők

Tüntetők ezrei vonultak fel szombat éjjel több török városban, támogatásukról biztosítva a török kormányt, és tiltakozva a több mint kétszáz halálos áldozatot követelő katonai puccskísérlet ellen.

Az isztambuli Taksim téren a tüntetők zászlókat lengettek, a kormányt támogató mondatokat skandáltak, és menetet szerveztek az Istiklal sugárúton is.

Ezrek vonultak fel az Ankara központjában lévő Kizilay téren is, ahol elsősorban államcsínyellenes jelszavakat kiáltoztak. A teret lezárták a forgalom elől. Az ország parlamentjének épülete előtt a tüntetők egyebek mellett a halálbüntetés bevezetését követelték. A CNN Türk televízió híradása szerint az utcára vonulók olyan jelszavakat skandáltak, hogy "Kivégzéseket és halálos ítéleteket követelünk!". Szavaikat Recep Tayyip Erdogan államfőhöz intézve így kiáltoztak: "Ha azt mondod, üssünk, ütünk, ha azt mondod, öljünk, ölünk!".

Izmirben a tiltakozók a Konak téren gyülekeztek, énekeltek, és szintén puccsellenes jelszavakat kiabáltak.

Binari Yildirim miniszterelnök azt kérte a tömegtől, hogy egyelőre maradjon az utcákon. Korábban Fikri Isik védelmi miniszter is figyelmeztette a lakosságot: bár a puccskísérletet sikerült teljesen meghiúsítani, továbbra is óvatosnak kell lenni.

Szombaton telefonon beszélt Erdogannal Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, és azt mondta: Athén kész kiadni Ankarának azt a nyolc embert, aki a törökországi puccskísérlet kudarca után helikopteren menekülve görög területen szállt le és kért politikai menedékjogot.

A görög kormányfő eszerint jelezte: minden tőle telhetőt megtesz a Törökországból menekült katonák kiadatásáért. A török katonai helikopter Görögország északi részén szállt le szombat délelőtt. A görög belügyminisztérium tájékoztatása szerint a gépen utazó nyolc embert őrizetbe vették.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közleményében azt tanácsolta állampolgárainak, hogy lehetőleg ne utazzanak Törökországba, különösen az ország délkeleti részét kerüljék el.

A tárca a július 15-i török puccskísérletre és annak utóhatásaira utalva arra ösztönözte az amerikaiakat, hogy "a terrorista csoportok tevékenységéből fakadó, Törökország egész területét érintő veszélyek megnövekedése miatt" vizsgálják felül utazási szándékukat.

A meghiúsított katonai puccskísérlet összesen mintegy 250 ember halt meg és több mint 1400-an sebesültek meg.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×