Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.9
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Visszatért az Uber Madridba

Módosított működési feltételekkel tért vissza az Uber a spanyol fővárosba szerdán, miután 2014. végén bíróság tiltotta be korábbi tevékenységét a dél-európai országban.

A változás lényege, hogy míg a bíróság által kifogásolt UberPop nevű szolgáltatással amatőr sofőrök fuvarozták az utasokat, addig az új UberX nevet viselő, okostelefonon működő applikációjával professzionális, engedéllyel rendelkező vezetők autóit lehet megrendelni - közölte Yuri Fernández, a cég helyi szóvivője az El País című napilappal.

A szolgáltatás lényegében összeköti a sofőröket az utasokkal, amiért az Uber a viteldíj 25 százalékát kapja meg. Az utazás kilométerenként 1,1 euróba kerül, becslések szerint átlagosan 30 százalékkal olcsóbb a hagyományos taxiknál.

A fuvar megrendelője a visszaigazoláskor megkapja a sofőr fényképét és engedélyszámát is, amitől biztonságosnak számít az ügyletet. A viteldíjat is interneten keresztül fizeti, ehhez a regisztrációkor meg kell adnia a bankkártya adatait, vagyis készpénz nélkül használható a szolgáltatás.

Spanyolországban az úgynevezett VTC-engedéllyel rendelkező sofőrök csatlakozhatnak az Uber vagy a hasonló módon működő Cabify szolgáltatáshoz, amely az előre megrendelhető, úgynevezett sofőrrel ellátott személyszállító járműveket jelenti.

Madridban 1500 sofőr rendelkezik ilyen VTC-igazolvánnyal, a jogszabályok ugyanis limitálják a kiadható engedélyek számát. E tekintetben Európában itt az egyik legszigorúbb a szabályozás - véli Yuri Fernández, hozzátéve, hogy jövőre újabb 1000 engedély kibocsátását remélik. Emellett abban is bíznak, hogy idővel a szabályozás rugalmasabbá válik.

A piaci versenyért felelős spanyol állami szervezet (CNMC) januárban fordult a fejlesztési minisztériumhoz azzal, hogy meglátása szerint a hatályos jogszabályok korlátozzák a személyszállítási piac szabad működését, és ezáltal a fogyasztók szabad választásának jogát is. Lényegében azt kéri, hogy a minisztérium tegye lehetővé a taxi alternatíváját nyújtó szolgáltatások elterjedését Spanyolországban.

A javaslat ellen február közepén tüntetést tartott a spanyol taxisszövetség, mert szerinte az veszélybe sodorja az országban dolgozó mintegy 70 ezer taxis megélhetését.

Az Uber úgy látja, hogy a személyszállítás piacán mindkét szolgáltatásnak van létjogosultsága. Terveik között szerepel a UberX bevezetése Barcelonában és Valenciában is, de ott egyelőre nincs elég VTC-engedéllyel rendelkező sofőr a megfelelő működéshez.

A UberX szolgáltatás Európa 15 országában érhető el.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×