Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hillary Clinton segítene Európának

Most rajtunk a sor, hogy segítsünk Európának - jelentette ki Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsa Kaliforniában, a belgiumi terrorakciókra utalva.

A kampánykörúton lévő volt külügyminiszter szerdán a Stanford Egyetemen mondott beszédet, amelyben elsősorban külpolitikáról, és a brüsszeli robbantások okán a terrorizmus elleni küzdelemről beszélt, arról, hogy Amerikának össze kell fognia Európával.

Beszédét Clinton nagyrészt világpolitikai kérdéseknek, és ezen belül is a terrorizmus elleni küzdelemnek szentelte. "Érthető, hogy az amerikaiak itthon is aggódnak, a terrorizmus ugyanis nem ismer határokat. A fenyegetés valós, sürgősen kell cselekedni, és össze kell fognunk. Most rajtunk a sor, hogy segítsünk Európának" - fogalmazott a volt külügyminiszter, aki szinte bizonyosan a demokraták elnökjelöltje lesz a novemberi elnökválasztáson.

Clinton élesen bírálta Donald Trump és Ted Cruz republikánus elnökjelölt-aspiránsokat a brüsszeli merényletek utáni nyilatkozataikért.

Elítélte Ted Cruz texasi szenátor keddi kijelentését, amely szerint az amerikai városok muszlimok lakta negyedeiben rendőröknek kellene járőrözniük, hogy "elejét vegyék az ottani muszlimok radikalizálódásának". Clinton szerint az efféle beszéd ártalmas és veszélyes. Mint fogalmazott, Cruz "bűnözőkként kezelné az amerikai muszlimokat".

A szlogenek nem egyenlők a stratégiával, az elszabadult hajóágyúk általában rosszul sülnek el - fogalmazott Hillary Clinton a republikánus elnökjelölt-aspiránsok elképzeléseire reagálva.

Clinton az Egyesült Államok változatlan NATO-beli szerepvállalása mellett érvelt, amit hétfőn Donald Trump megkérdőjelezett. Mint fogalmazott, Putyin elnök amúgy is abban reménykedik, hogy sikerül megosztani Európát, ha Trump elképzelései szabad utat kapnak, az egyfajta karácsonyi ajándék lenne a Kreml számára.

A terrorakciók megelőzéséről szólva Hillary Clinton arról is beszélt, hogy az Egyesült Államoknak és Európának alaposan szigorítania kellene a repülőtéri ellenőrzéseken.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” rossz hír az AI-nak. Mivel a technológiai beruházási boom az elmúlt két évben lendületet adott az amerikai gazdaságnak, és a piacon szinte minden emelkedést és esést az AI mozgat, ez a következtetés általános zuhanásba taszította a részvényeket. Az irányadó S&P 500 index 4 százalékot veszített, a technológia-túlsúlyos Nasdaq több mint 5 százalékot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×