Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Félmillió gyereket veszélyeztet az ukrán konfliktus

Az ukrán válság súlyosan érinti 580 ezer gyermek életét, akik a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségekben és a frontvonalakhoz közel élnek - közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

A világszervezet csütörtökön késő este kiadott közleményében azt írta, hogy a kelet-európai országban mintegy 200 ezer gyerek - több mint az érintettek egyharmada - pszichoszociális támogatásra szorul.

A 2014 áprilisa óta tartó, az oroszbarát szakadárok és az ukrán kormányerők között dúló fegyveres konfliktusban az ENSZ tavaly decemberi adatai alapján összesen több mint kilencezren haltak meg, és csaknem 21 ezren szenvedtek sérüléseket, beleértve a civileket és a katonákat.

Giovanna Barberis, az UNICEF ukrajnai képviselője hangsúlyozta, hogy a két éve tartó erőszak, bombázás és félelem kitörölhetetlen nyomot hagyott a kelet-ukrajnai gyerekek ezreinek lelkében. Hozzátette, az UNICEF-nek sürgősen el kell érnie ezeket a fiatalokat, hogy fizikai és pszichológiai szükségleteiket ki tudják elégíteni.

Barberis a harcoló feleket arra szólította fel, hogy biztosítsák a gyermekalap munkatársainak biztonságos mozgását és azt, hogy a segélymunkások korlátozás nélkül elérhessék a szenvedő gyermekeket.

A világszervezet arra figyelmeztetett, hogy a hideg időjárás, a fűtőanyagok hiánya és a szén megemelkedett ára miatt megnőtt a légzőszervi megbetegedések kockázata a gyermekek körében, valamint az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés akadályozása és a gyógyszerhiány járványok kitörésével fenyeget.

Az UNICEF idén 54,3 millió dolláros segélyfelhívást tett közzé, hogy a konfliktus sújtotta térségben élő, rendkívül sebezhető helyzetben lévő gyermekek alapvető humanitárius szükségleteit biztosítani tudják.

A szervezet közölte továbbá, hogy világszerte 1,6 millió embert sikerült biztonságos ivóvízhez juttatnia, több mint 164 ezer gyereket és felnőttet látott el alapvető higiéniai eszközökkel, és több mint 200 ezer gyermek számára biztosított iskolai felszerelést. Emellett több mint 46 ezer gyereknek nyújtott pszichoszociális támogatást, és csaknem 5 ezer tanárt és pszichológust képzett ki arra, hogy felismerjék a szorongás tüneteit a gyerekeknél.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×